A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1984/85-2. A népvándorláskor fiatal kutatóinak szentesi találkozóján elhangzott előadások. (Szeged, 1991)

Simon László–Székely Levente: Korai avar leletek Dabas (Gyón)-Paphegyről

Értékelés A zárványok tipikusan mutatják a bucatűzből kilépett buca kovácsolásakor a nem kielégítő salakkifröccsentés után visszamaradt zárványsorokat. A pengerész kikovácsolása után egy viszonylag lágyacél összetételnek megfelelő (C-tartalom kicsi, 0,1 % körüli értékkel) nyers pengét kaphattak. Az avarkori kovácsok helyről-helyre változó technológiai felszereltsége folytán változott a kikovácsolt termék minősége. A mi esetünkben többszöri kovácsolási műveletek történhettek a mai értelemben véve nem megfelelő kovácsolási hőmérsékleten. Ennek következtében a szemcse eldurvult, a kis C-tartalom pedig elfajult perlit alakban jelent meg a krisztallit határokon. Az avarkori kovácsok így tulajdonképpen csak kardminőséghez jutottak. Az ilyen minőségű kard nem eltartó, kicsorbulásra hajlamos és viszonylag könnyen hajlítható. Ezek ellensúlyozására már ismerték a kész kardok keményítését. Ezt a műveletet felszenitéssel végezték, amely műveletet ma cementálásnak hívunk. Ezt a műveletet feltehetően faszén-tűzben végezték. A metallográfiai vizsgálatunk szerint - ezzel a technológiával a kb 0,1 % C-tartalmú nyerskard külső anyagzónáit mintegy 0,4 % C-tartalomra tudták felszeniteni. - a felszenitési műveletet vagy egy lépésben, vagy több lépésben hajtották végre. A tapasztalt szemcsedurvulás mindenesetre többszörös kovácsolásra és hőhatásra utal; - a felszenités után nem alkalmaztak még nagyobb keménységet lehetővé tevő gyorshűtést, mai értelemben edzést esetleg nemesítést. Erre jól lehet következtetni a 15., 16. képen láthatóakból. Vizsgálatunk során ugyanis találtunk tipikusan lemezes perlitet is. A perlit-fázis különben finom szerkezetű, ami arra utal, hogy a felszenitési művelet után viszonylag gyorsabban hűlt le a darab. - Korábbi dokumentációk szerint az avarkori kardkovácsok a bucatüzekből kikerülő anyagból először „kifröccsentették" a salakot és ezekből a részekből kovácsolták össze a kész kardot. A most vizsgált kardtöredéken ilyen összekovácsolásra utaló nyomokat nem találtunk (legalábbis a vizsgálathoz felhasznált kicsi anyagrészen). Természetesen nagysága is műhelyről-műhelyre változhatott, így lehetséges, hogy ezért, vagy az előkerült lelettöredék kicsi volta miatt nem látjuk az összekovácsolási nyomokat. A keménységvizsgálat fenti következtetéseinket alátámasztotta. A ténylegesen mért 194-196 HV 0,2/10 keménységérték mellett a penge már kevésbé volt meghajlítható és éltartóssága is lényegesen kedvezőbb lehetett a nyers kardhoz képest. Szólnunk kell arról, hogy fenti következtetéseink a fémesen épen maradt anyagrész vizsgálatán alapul. Azt nem tudjuk, hogy a lelet milyen mértékben korrodált, így felületéből milyen réteg hiányzik és abban a felszenités milyen lehetett. A C-diffúzió jellegéből egyébként arra lehet következtetni, hogy közvetlenül a felület közelében a C-tartalom 0,4 %-nál nagyobb is lehetett, így a karddal szemben támasztott követelmények - mint pl. az él tartóssága, keménysége stb. - még kedvezőbbek lehettek, mint ahogy arra a vizsgálati értékekből következtetni lehet. 194