A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1984/85-1. (Szeged, 1986)

Régészet és határterületei - Erdélyi István: Megjegyzések a nagyszentmiklósi kincsről

MEGJEGYZÉSEK A NAGYSZENTMIKLÓSI KINCSRŐL ERDÉLYI ISTVÁN (Budapest, MTA Régészeti Intézet) Újabb és újabb tanulmányok, sőt monográfiák megjelenése ellenére, a rejtélyes eredetű aranykincs még mindig a kutatás homlokterében áll.

1 Ez nem is különös, ha tekintetbe vesszük azt, hogy a rendkívül bonyolult történelemmel bíró IX. és X. század kelet-európai népeivel áll kétségtelenül kapcsolatban. Néhány évvel ezeló'tt eredetiben is alkalmunk volt tanulmányoznunk ezt a páratlan leletet. A bécsi Kunsthistorisches Museum illetékes osztályának vezetője és mun1 László Gy.—Rácz I. A nagyszentmiklósi kincs. Bp. 1977. Az irodalomjegyzéket Id. a 189— 191. old. Kiegészítésként az alábbiakat tartjuk szükségesnek közreadni: Halics I. Az ősmagyarok nyomai. Nagykanizsa 1902. 22—44. old. A kincsről egy másik, német nyelvű tanulmányunk is megjelent : Erdélyi I.—Pataky L. Die Belohnung der Finder des Attila—

Schatzes von Nagyszentmiklós. MFMÉ 1971. 2. 143—155. — László Gy. még nem ismerhette, kéziratát ugyanis 1975-ben zárta le, V. P. Darkevics monográfiáját: Hudozsesztvennij metall Vosztoka. Moszkva 1976., melyben az általa nem idézett orosznyelvű szakirodalom is megtalálható. Közülük különösen figyelemreméltó G. Iljinszkij tanulmánya: К voproszu о t. n. „Szokroviscse Attili". In: Vesztnyik Naucsnogo Obscsesztva Tatarovegyenyija № 8. Kazany 1928. 123—130. Ez a szerző is bolgár kincsnek tartotta a híres leletet, mint később N. Mavrodinov (1943), olyannak, melyet a magyar honfoglaláskor rejtettek föld alá. A rovásfeliratok között szereplő Zoapan nevet zsupán-nak oldva fel, benne bolgárszláv rangot iát (130. old). V. Darkevics idézett munkájában többek között azt írja, hogy a kincs motívumai között nagy számban szereplő iráni elemeket iszlám művészeti műhelyek közvetítették a IX.— X. században (173. old.). Utal arra, hogy a besenyőknek jelentős kincseik voltak (B. N. Zahogyer munkája alapján). Véleménye szerint a kincs több műhelyben készült. A páros, füles ivócsészék jelenlétét bogumil környezettel próbálja megmagyarázni. E keresztény dualista vallási irányzat egyik jellemző vonása volt a második keresztelés, a vízzel való szent cselekmények fokozott szerepe. Itt említjük meg ismét azt az ellenőrzésre szoruló adatot, mely szerint a kincshez egy bizánci aranykereszt is tartozott volna eredetileg, ami nem került Bécsbe, hanem hosszú ideig a munári szerb kolostorban őrizték. Ld. Erdélyi L—Pataky L. MFMÉ 1968. Megemlítjük azt is, hogy hasonló füles csészéket Oroszországban még a XVII. században is készítettek, ld. pl. az Uljánovszki Tájkutató Múzeum Kiállításában (1957) lévő ezüst csészét, melynek felirata: „Csasa dobraja cseloveka". László Gyula és Rácz István könyvéről írt ismertetésében Bálint Csanád hívta fel a figyelmet arra (Tiszatáj, 1978. 32. évf. 99—100. old.), hogy egy román művészettörténész, R. Florescu a korai román fejedelmi udvari élethez köti a kincset, de minden reális bizonyítás nélkül: Aurul CarpaUlor. Bucuresti 1978. László Gy.—Rácz I. művéről ld. még ismertetésünket az AAH 1979. 413—414., amelyben a két asztali készlethez való tartozás elméletét nem tudjuk elfogadni. Kitűnő ismertetés jelent a műről Fodor I. tollából: Arch. Ért 1981. 113—115. A legújabb kincsre vonatkozó tanulmányok közé tartozik K. Horedt írása, aki összefoglalta röviden véleményeket a kincs eredetéről és időrendi helyzetéről. Szerinte lehetséges, hogy a Kuvrát vezette protobolgárokhoz köthető (pl. a legrégebbi darab, az ivótülök révén), akikből — elmagyarosodva — a székelyek is származnak: Zur Zeitstellung des Schatzfundes von Sînnicolaul Mare (Nagyszentmiklós). Archäol. Korrespondenzblatt 13. Mainz 1983. H. 4. 503—505. 29