A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1984/85-1. (Szeged, 1986)
Művészettörténet - †Szelesi Zoltán: Műgyűjtés Szegeden I.
Amikor Völgyessy gyűjteményét vizsgálgattuk, nemcsak maradandó élményben részesültünk, hanem művészettörténeti megállapítások is támadtak bennünk. Arra gondoltunk, hogy egy-egy teljesen elfeledett vagy kevéssé értékelt művészt — itt megismert alkotásaik kapcsán — az őket megillető helyre állítottunk. A szóban forgó gyűjteményben szerepelt alföldi festők anyagának bemutatását Rudnay Gyula érzelemdús műveinek említésével kezdjük. Kis remekét, amely idős Parasztpár-t ábrázol, sokat láttuk reprodukálva. Az eredeti mű élményteljes összevetésre nyújtott lehetőséget. Rudnay sötét tónusú Önarckép-e és feleségének portréja fojtott szenvedélyt sugall. Műveivel megüti azt a férfiasan komor hangot, mely a Munkácsy örökével jól sáfárkodó alföldi mesterek alkotásait oly jellegzetessé teszi. így azt tapasztalhattuk, hogy Tornyai János: Elhagyottan с drámai feszültségű képében éppúgy benne van a földdel küzdő ember zord magánya, mint a néppel együttérző, parasztivá vált festő borús-büszke zártsága. Nálánál Koszta József képei olykor színesebbek, de semmi esetre sem könnyebbek (Nő tükör előtt). Téli táj boglyával c. vásznán megdöbbentő közelségbe hozza az alföldi tanyák egykori „elsüllyedt világá"-t. Velük együtt kell szólanunk Nagy István itt őrzött alkotásairól (Parasztfej, Olvasás közben), melyeken a szegényparaszti környezet szintén valószerűen tárul fel. Hármójuk súlyos mondanivalókat hordozó sötét tónusa levegősebbé válik Endre Béla ecsetje nyomán (Fűzfák), s az ő hajnalt sejtető tompa kékjei líraian fejezik ki sík tájaink szépségeit. Érzelmileg jól kapcsolódik ehhez a szolnoki művészetet itt egyedül képviselt Fényes Adolf kedves arcú parasztlánykája (Rozi), mert e kép dekoratív foltként vidáman csengett ki a Viharsarok mestereinek művei közül. A Völgyessy-gyűjtemeny egyik érdeme volt, hogy felhívta figyelmünket — többek között — a homályba veszett Pogány Ferencre, aki nyolc képével (Napfelkelte, Haragosok stb.) szemünkben a vidékünkhöz kötődő érdemes alföldi festők közé emelkedik. A „vásárhelyi műhely"hez tartozó mai művészek sorából Kurucz D. István egy tőle megszokott egyszerűséggel festett sík tájjal (Naplemente) szerepelt. Szintén „felfedezésre" való serkentést éreztünk a gyűjteményben hangsúlyosan részt vett szegedi művészek képei előtt is. Ennek legjava arról győzött meg bennünket, hogy Tisza-parti városunk ábrázolóművészete — érdeme szerint — méltán iktatódik be nemcsak a dél-magyarországi képzőművészet felső szintjébe, de egyben a hazai festészet és szobrászat organikus egészébe is. A paraszti élet egykori küzdelmeire utaló vásárhelyi mesterekkel szemben, mint vihar utáni derű, úgy hatnak Nyilasy Sándor és Heller Ödön könnyeden színpompás vásznai, melyeken a nagybányai hatás félreérthetetlen. Nyilasytól több mint húsz festményt (Ablak, Fűzfák alatt, Delelő nyáj stb.), Hellertől pedig nyolc képet mondhatott magáénak Völgyessy. E művészek alkotásain a napsütötte Tisza-táj népének életkedve meggyőző erővel fejeződik ki. Ferenczy kolorizmusát éreztük visszacsengeni Dinnyés Ferenc vörös-kék tónusú alkotásain (Rókusitó, Városrészlet) és Szőri József kis vázlatán (Sírba-tétel) is. Károlyi Lajos festőpoézise (Sárga rózsák, Esti hangulat) viszont a korai Hollósy-képek ezüstös színeit idézi, s érzelmileg Juhász Gyula szomorkás lírájával rokonul. A tragikus sorsú helyi Papp Gábort egy tanyaképe juttatta eszünkbe. A kortárs szegedi festőket — a közben elhunyt Dorogi Imre és Vinkler László képviselték. Dorogitól tíz alkotást (Anya és gyermeke, Krumplihámozó stb.) láthattunk. Tisza-képein eget-földet-vizet összeolvasztó fényáradatban dicséri e vidék szépségeit. Vinkler választékosan szürke, finom eszközökkel létrehozott csendéletével pedig, a helyi piktúra modern szellemiségű iránya nyert kifejezést. A gyűjteménynek csak elenyésző hányadát képezte az a néhány szobor, melyeket Medgyessy Ferenc (Súroló asszony), Borbereki Kovács Zoltán (Kubikus), Kerényi Jenő (Fekvő akt), N. Kovács Mária (Krisztusfej) és a szegedi Szöriné Boga Lujza 303