A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1984/85-1. (Szeged, 1986)

Művészettörténet - †Szelesi Zoltán: Műgyűjtés Szegeden I.

Eisner Ignác, Fluck Dezső, Gyuritza Sándor, Gróf Dezső, Kabók Imre, Kass János, Kun József, Lengyel Lőrinc, Lőw Imánuel, Pálfy Dániel, Reők István, Vág Sándor, Tardos-Taussig Ármin és Tonelli Sándor neveit, akik a szóban forgó helyi műgyűjtőkiállításokon alkotásaikkal részt vettek.

31 * A két világháború közötti idó'szakra eső szegedi műgyűjtőélettel kapcsolatos vizsgálódásainkat azzal a megállapítással kezdjük, hogy Móra Ferenc és az Ő igazgatása alatt álló helyi múzeum, az itteni műbarátokkal együtt szép eredményeket értek el. A fentebb tárgyalt 1917-es sikeres műgyűjtő-kiállítás után három év múlva, 1920-ban létrejött a Szegedi Múzeumbarátok Társasága, amelynek keretében a múzeum és műgyűjtők kapcsolata példamutatóan szorossá fűződött. Kifejeződött ez a közgyűjteményünknek adományozott műtárgyak növekedésében is. 1920—1944 között a műgyűjtők, művészek, egyes családok értékes ajándékokkal gyarapították e múzeumot. Csak éppen szemelvényként említjük meg Bartha Károly, Engel Lajosné és Szivessy Lehel múzeumunknak adott festményeit (Nyilasy S., Endre B. és Parobek A. műveit), melyek törzsanyagunk értékeivé váltak. Szóba hozzuk a Szegeden született vagy városunkban egykor dolgozott művészek adományait. Ennek kapcsán 1928-ban Zombory Lajos oeuvre-jéből 26 alkotás (Önarckép, Huszárverseny Szegeden, Jéghordás ökrökkel stb.), 1939-ben hagyatékként Károlyi Lajos 87 festménye (Önarckép, Rózsák, Téli hangulat, Férfiarckép, Városrészlet stb.), továbbá 1940-ben Kacziány Ödön örökségéből 58 kép (Hazafelé, Szellemlakoma holdfénynél, Boszorkánysziget a Tiszánál stb.) került múzeumunkba.

32 A helyi műpártolásról el kell mondanunk, hogy műgyűjtőink bár 1920-tól szervezett keretek között fejthették ki tevékenységüket, mégis az első világháborút követő időszakban profiljuk szerényebb arculatú volt, mint a múlt század utolsó harmadában. Az egykori gazdag szegedi famíliák műtárgyszerzési lehetőségeivel — a kor gazdasági válságát megérző — polgári középréteg nem tudott versenyezni. Ennek megfelelően — néhány kivételtől eltekintve — általában csak kisebb gyűjtemények keletkeztek, olyan képekre, tárgyakra és grafikai művekre szorítkozva, melyekhez az itt élő értelmiség olcsón hozzájuthatott. Érdemes bepillantani a két év óta (1920—22) működő Szegedi Múzeumbarátok Társasága nem kis küzdelemmel járó életébe. Erre jó lehetőséget nyújt a társaság 1922 júniusában tartott összejövetele, melyen Móra Ferenc igazgatói tisztében beszámolt a kollektíva tevékenységéről. „Megilletődött és hálás szívvel jelentem — mondotta Móra —, hogy a Múzeumbarátok, mint társadalom, gyönyörű munkát végzett az utolsó esztendő alatt is. Tagdíjakból és a Balkán-akadémia ideutalt alapítványából 73 000 koronával segítette az egyesülés az intézetet, aminek a jelentősége csak akkor látszik tisztán, hogy a város a gyűjtemények gyarapítására 20 000, az állam 15 000 koronát adott, tehát a társadalom kétszeresét adta a városi és állami támogatásnak. De kellő szerénytelenséggel legyen mondva, a múzeum is teljesítette kötelességét: a 73 000 koronából elköltött 63 000-et, s a maradék 10 000 koronára csinált 12 000 korona adósságot... Jelentette ezután az igazgató, hogy az elmúlt évben csak 14 amatőr-kiadású könyvet vásároltak, amelyek tulajdonképpen csak a könyvtári nemes hiúságot szolgálják, de 742 olyan könyvet vásároltak, amely a betevő falatot jelenti, a könyvtári használat szempontjából. Vásároltak ezen kívül 6 db. festményt, 31 SzM Körének kiállítása. Katalógus. Szeged, 1917. 32 Szelesi Z.: i. m. 202—203. 296