A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1984/85-1. (Szeged, 1986)

Új- és legújabbkori történet - Huszka Lajos: A Szeged–szatymazi Gazdakör története I.

1884-ben a kör helyiségét ideiglenesen az elnök tanyáján rendezték be, ahol kevés kivétellel minden hónapban összejöttek egy eló're meghatározott ünnepnapon. Meg­tárgyalták az alapszabályt, felolvasásokat tartott a jegyzó' az elnök által felajánlott Falusi Gazda с szaklapból és a Képes Néplapból. Elhatározták, hogy hetenként egyszer kiküldik a lapokat Kónya Ferenc tanyájára és a Győriszéki iskolához, hogy a távolabb lakó körtagok is elolvashassák. 1885 A Polgár tanyából Csányi János kocsmájába helyezték át a kör helyiségét, évi 30 Ft bérért. Ott szervezték az első gazdabált, 60 krajcáros belépő mellett. Augusztus­ban a Schlick-gyár bemutatta újfajta ekéit a Polgár tanyán, mely alkalommal gyü­mölcskiállítást is tartottak. Ennek díjaira egy tajtékpipa és 1 selyemkendő kisorsolá­sából befolyt 58 forint 30 krajcár adta a fedezetet. A kör 86 Ft 74 kr értékű könyvet szerzett be, s ezek kezelésével a könyvtár megalapítóját, Kovács Pál tanítót bízta meg. 1886 Tápai János tanyáján népmulatságot rendezett a gazdakör. Kovács Pál újabb 40 könyvet adományozott a könyvtárnak. A szeptemberi állatkiállításon az I. díj 2 ezüst forint, a második díj 1 ezüst forint volt. Decemberben bor- és szeszkiállítás alkalmával Zombori Mihály faprését elismeréssel tüntették ki. Ekkor szerzett be a kör egy konkolyozót 85 forintért. Szegszárdy János eltávozásával Török Antal lett a jegyző, s tiszteletdíját 1 db 10 frankos aranyban állapították meg. 1887 Szeptemberben nagy sikerű terménykiállítást láthattak a szatymaziak. A köz­gyűlésen Herczel István szakelőadását a cukorrépa termesztéséről érdeklődve hall­gatták a kör tagjai. 1887-től a neszürjhegyi iskolát tekintették a környék szőlészeti központjának. A gazdákat nemcsak szőlővesszőkkel, hanem elméleti és gyakorlati útbaigazításokkal is ellátta az ottani néptanító, aki a borászati vándortanító utasí­tásai szerint szőlőiskolát létesített. 1888 Barcsay Károly felajánlott 1 aranyat a legközelebbi kiállítás I. díjául. Májusban egy körzászlót vettek 68 Ft 90 kr-ért. A szeptemberi állat- és terménykiállításon Zsótér Bertalan fajlovai dicsérő okmányt nyertek. Decemberben bor- és szeszkiállí­tás volt gazdabállal egybekötve. 1889 Nemes Nagy Géza 10 könyvet ajándékozott a kör könyvtárának. Szeptemberben állatkiállítást tartottak, amikor közakarattal egy lóverseny rendezését tűzték ki célul. Minden összejövetel alkalmával tartalmas beszámolók hangzottak el a különféle növények termesztésével kapcsolatos egyéni tapasztalatokról, eredményekről. Pálfy Ferencet, Szeged polgármesterét tiszteletbeli elnökké választották. 240

Next

/
Oldalképek
Tartalom