A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1984/85-1. (Szeged, 1986)

Néprajz - Szűcs Judit: A társadalmi rétegződés és a táplálkozás összefüggése Szentesen

A cserépkészítés talán a kubikos munkájánál is nehezebb volt. Megeró'síti ezt étrendjük is : „Jól kellett élelmezni az embereket. Öccöri étkezés vót. Tízórai és még uzsonna is vót." A heti étrendet a Bese család — feltételezhetően más asztalgazdák gyakorlatát is figyelembevéve — következőképpen alakította ki : „Vasárnap és csütörtökön nagyon komoj húsételt: marhapörkölt vagy rántott hús, előtte húsleves, pénteken főt tészta, kedden sült tészta. A reggeli fris töpörtő körözött túróval. A hentestől disznósajt, fehér sózott szalonna. Elmaradhatatlan vót a rengeteg tej. Tízórai lekvároskenyér, zsíros kenyér körözöttel. Az uzsonna általában tej puha kenyérrel. Néha töpörto, egy darab kolbász." (Bese Lajos). A hentessel, pékkel, kisparasztokkal megbeszélve küldték hitelbe az élelmet. Kiss Lajos A téglaverő cím alatt említi a cserépverőket is, akik szerinte hetente háromszor, négyszer ettek húst. Táplálkozásuk a szentesi cserepesekéhez lehetett hasonló.

31 A koldusok A munkából, a társadalomból, családból öregségük, testi- szellemi fogyatékosságuk miatt kiszorultak Szentesen is kúdusok (Kátainé), kódusok (T. Szűcsné) lettek. A rendkívüli, ünnepi alkalmak a szegények megsegítésének is alkalmai voltak. Ahogy Szentes életére általában a XVIII. századtól vannak adatok, úgy a koldusok megsegítésére is. A XVIII. század közepétől a források szerint alamizsmaasztal állt a templomban, ahová „a szegények ellátásához szükséges összegeket és természetbeni adományokat" tették. A jómódú gazdák eladáskor az összeg egy részét felajánlották a szegényeknek, az „újbúzából pedig legalább egyszer sütöttek kenyeret a szegényeknek."

32 A XX. század első felére a következőképpen alakult a nincstelenek, kéregetok megsegítése: „A templomba. Húvétkor, vót rá eset, hogy karácsonykor is. De egy nagy dúckalácsot, kenyeret nem (ti. adtak). De vót ojan, aki vit sonkát, tojást." — mondja egy alsópárti katolikus, gyerekkorát Tésen töltő asszony (Kátainé). Felsőpárti asszony szerint, ha a koldus betévedt a házba vagy a tanyába, „nem zavartuk ki, attunk nekik pészt vagy valamit. Szalonnát, kenyeret nemigen fogatták el." (T. Szűcsné). A derekegyházi uradalomban „nem vót kódus ... Ha úgy véletlenül a városrú gyütt ... akkor azoknak attak kenyeret. Tojást, lisztet. Kását attak nekik, sót." (Nagy Bálintné). A két adatközlő által leírt kéregetok a házaló koldusok. A lexikon szerint „elsősorban az északi r. k. vidékeken pontosan előírta a hagyomány, pl. háromfélét adtak: lisztet, tojást, pénzt."

33 Az uradalomba telepített katolikusok között, akik északi vidékről is kerülhettek ide, a háromfajta adományból kettő általános volt. A pénz, annak hiánya miatt maradt el. A muzsikásairól, dalairól a folklór irodalomban számontartott Szentesen

34 is lehetett énekes, hangszeren játszó koldusok esetleg a szóbeliséggel utolérhető időszaknál korábban. 31 Kiss Lajos 1981. 232. A részletes leírás hiánya miatt bővebb összehasonlítást nem tehetünk. 32 Sima László 1914. 254. 33 Magyar Néprajzi Lexikon 1980. III. 239. Koldus szócikk. 34 Hoppal Mihály... 1974. 250. Kanfi Horváth István visszaemlékezése., Manga János 1968., Borbás Lajos 1972. 250. 175