A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1984/85-1. (Szeged, 1986)

Néprajz - Szenti Tibor: Tanyai istállók Hódmezővásárhelyen

Az istállóépület karbantartása Akármilyen anyagból készült az épület, folyamatosan gondozni kellett, és időszakosan nagyobb renoválásokat végeztek rajta. Ha a fal alja átnedvesedett és kidűlt, alárakták. Ezt a munkát vályoggal, századunkban gyakran téglával végezték el. A nádtetőzetet duggatni kellett, a cseréptetőt meghajtani. A falak tapasztását évente egy-két alkalommal javítani kellett. Ilyenkor a mozgó tapaszrészeket leszedték. A falba vékony facövekeket vertek és ezek közé került besímításra a hézagpótló sár, amelyet törekkel, polyvával, összetört szalmával alaposan összekevertek és meggyúrtak vagy megtapostak. A száradás után lehetett meszelni. Az istállót a pedáns gazdaasszony nem csupán kívülről, hanem belülről is kimeszelte. Belülről a mennyezettől a földig legalább egy sorjával fehérre meszelték, olykor a mennyezetet sem hagyták ki. Az ilyen karbantartásnak fertőtlenítő jellege is volt. Évente legalább egyszer el kellett végezni. Rendes helyen tavasszal, húsvétra, és ősszel is meszeltek: Mihály-nap előtt, mielőtt a szétvert csorda és ménes jószágai teleltetésre hazakerültek. A Pusztán nagy területeken volt erősen szikes a talaj. Az ilyen földből készült tapasztás, vályog- és vertfal felületén gyakran kiütött a sziksó, illetve a fölnedvesedés hatására a salétrom, és ledúrta a meszet. Az ilyen falaknál egy-két kísérlet után abbahagyták a meszelést. Meszeletlen falú, csak tapasztott épületeket figyeltünk meg a pusztai szikes tavak partján, elsősorban a Fehér-tónál. (Pl. a Mónus tanyánál.) Az istállók falát kívülről leggyakrabban fehérre meszelték, a falak tövét pedig körül kb. 40—60 cm magasan, venyigefeketé\e\, vagy házilag készített ízikkorommal elhúzták. Századunkban megjelent a sárga szín is. Érdekes, hogy Nagy Gyula a Pusztán a vásárhelyieknél figyelte meg e szín alkalmazását, magunk ugyanezt az orosháziaknál.

32 Az igazság talán az, hogy ma már eldönthetetlen, melyik népesség kezdte el előbb használni. Az viszont bizonyos, hogy utóbb mindkét város lakosságánál fel-feltűnik. A polgáriasodás jeleként tarthatjuk számon. Az öreg gazdák „kastélysárgának" csúfolták. Századunkban terjedt el az a szokás is, hogy az istálló külső farészeit, az ajtókat, ablakokat; az ablakok körül egy sor téglával kirakott keretet, vagy az ablakok fölött kihúzott szemöldököket vörös, barna és fekete festékkel festették be. Az ablakok fölött utóbb tapasztassál álszemöldököt is alakítottak ki, amelyeket azután kiszíneztek. így került a barna és vörös szín a falak tövére is, felváltva a feketét. Az istálló méretei Az egyes istállóépületek méretei koronként különböztek egymástól. A feudáliskori becsükben gyakran olvassuk ezeket a meghatározásokat, hogy „kis, nagy, kettős, és hármas istállók, 1—4 kereszt- és végjászollal, 1—4 ajtókra", egy 18. század végi istállón 6 ajtót találtak.

33 A kettős és hármas istállók az egy fedél alatt gyakrabban közfallal, ritkábban a főgerendát alátámasztó oszloppal állatfajok és koruk szerint elkülönített épületek voltak. Leginkább a lovakat, a fejős teheneket és az ökröket választották el, de a csikók, üszők, csődörök, bikák tartására is igyekeztek külön épületet készíteni. 32 Nagy Gy. 1975. 252. 33 Szenti T. 1983 I. 220. 129