A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1984/85-1. (Szeged, 1986)

Néprajz - Szenti Tibor: Tanyai istállók Hódmezővásárhelyen

században megjelentek a lenyíló szárnyak. Előbbieket vállmagasságban, utóbbiakat fejmagasságban helyezték el. A legtöbb ablakot a bejárati homlokzaton, az ajtók mellett és között helyezték el. Ezek voltak a legnagyobbak. Az istállók végére egy-egy kisebb ablak került, míg az épület hátsó homlokzatára vagy nem vágtak ablakot, vagy ide a legkisebb méretűek kerültek; többnyire betapasztott üveglappal. Az ablakokat igyekeztek úgy elhelyezni, hogy azok ne kerüljenek a jószágok feje elé; így azok nem a kíváncsiskodással, hanem a táplálkozással és a pihenéssel voltak elfoglalva. Szellőzőnyílások Valamennyi istálló rendelkezik szellőzőnyilásokkal. Az állatok tartózkodási helyébe vezetőket a mai napig hideg télen szalmával vagy rongyokkal szokták betömni. A lepadlásolt istállóknál a födém fölött is vágtak szellőzőket. Ezek az épület bármelyik oldalán lehettek, a padlástérben kereszthuzatot biztosítva. Többnyire kerek lyukak, vagy vályog nagyságú, szögletes nyílások voltak. Az épületnek egyik vagy mindkét végén az oromfalban: deszkában, paticsfalban, vályogban vagy soros téglában nyílásokat hagytak. A deszkába ezeket fűrésszel vágták. Leggyakrabban szögletesek, kerekek, szív vagy stilizált tulipán alakúak voltak. Ha a padláson galamb fészkelt, a szellőzőlyukak alá ülödeszkát szögeltek. A galambok a tetőzet alatt hagyott szellőzőnyílásokba is gyakran belefészkeltek. Az épület alsó felében, az állatok tartózkodási helyén elsősorban a hátsó homlokzatba vágtak néhány szellőzőnyílást. Az istálló végén ritkábban volt. A bejárati homlokzaton olykor helyeztek el. Arra ügyeltek, hogy ezek se kerüljenek a jószágok feje elé vagy fölé. A szellőzőnyílások és lyukak az állatok dereka és fara fölé estek. Az istállók padozata Elvárható lett volna, hogy az istállók földjét valamiképpen vízhatlanítják. Nem találtunk olyan tanyát, ahol a jószágok alatt pl. agyagot terítettek el, mivel a vízzáró réteg állandó pocsolyát eredményezett volna. A talajt helyette furkó val tömörítették, így is gyakran előfordult, hogy az állatok patái alatt kigödrösödött. Ugyanakkor az istálló közepén, a bejárati ajtó folytatásaként a hátsó falig kb. 1,5—2 m szélességben téglát raktak le. Erre lehetett használaton kívül helyezni a fejőszéket, sajtárt, illetve a száraz „kövön" állva a trágyázást végezni. A trágyával megtelt, nehéz talicskát elakadás nélkül tolhatták rajta. A kövezett út két részre tagolta az istállót. Ezt az eljárást elsősorban lóistállóknál, vagy vegyes állatállományú istállók esetében alkalmazták. A padozat közepének téglázása a századfordulóig vezethető vissza. A több ajtós, nagy épületeknél, ököristállóknál nem alkalmazták. Hídlás A hídlás a 18. század utolsó harmadától terjedt el, bár ma is sok istálló van a határban, amelyben nem alkalmazták. Csak lovak szálláshelyén készült. A belterjes, meleg istállózás egyik föltétele lett volna. A gazdák azonban nem szerették, mivel gyorsan tönkrement: eltömeszelódött, fala beomlott, sok munkával járt a készítése 126