Juhász Antal: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1982/83-2. A szegedi táj tanyái. (Szeged, 1989)

58. kép. A Domaszék 194. sz. tanya lakóháza. Szerző felvétele. Kerítetlen tanyák kutatóterületünkön századunk közepére csak a szikes vízállások, szikes legelők szélén — a Fehér-tó, Gyevi fertő mellékén és másfelé — maradtak, ahol a jószágot bátran kicsaphatták a gyepre, nem volt miben kárt tennie. (14—16. kép). Ez is alátámasztja azt a következtetésünket, hogy a tanyák bekerítése a földhasználattal, a gazdálkodási móddal függ össze és Szeged környékén a belterjes kertgazdálkodás — a szó'lő, paprika és más kerti vetemények termesztésének széles körű elterjedésével válik általánossá. Az előbb említett tanyákon viszont főleg juhtartás és a víz közelsége folytán libanevelés folyt. A tanyatelek külsejének változásait a szegedi tanyákra vonatkozóan már összegeztük,

18 ezért itt — az egész kutatóterületre figyelve — csak a két legfontosabb fejleményt emeljük ki. 1. Az első helyre kívánkozik a tanyatelek kisebbítése. Ez egyfelől a tanyai gazdálkodás szerkezeti változásával kapcsolatos : nőtt a szántóföldi művelés, elsősorban a kertkultúrák jelentősége, másfelől ahogyan aprózódtak a régi gazdabirtokok, a kisebb földön kevesebb állatot tarthattak, s kevesebb jószág kisebb legelőt igényelt. A birtoktestek szétosztása után a fiatal és középkorú gazdák csakhamar beljebb hozták a kerítést: ,,Ne lögyön az a nagy kerítés, inkább termeljünk" — magyarázta egyikük. Ez a folyamat a Szegedhez közeli tanyákon indult meg, s a várostól távoli tanyákra az 1950—60-as években érkezett: ott sok gyepet a téeszszervezés után törtek föl és telepítettek a helyén gyümölcsöst vagy szőlőt. 2. A 30-as évektől több tanyán a lakóház és a melléképületek közötti területet kerítéssel elhatárolták a semlyéktől, így kialakult egy elkerített tanyaudvar, ahonnan ugyan a jószág nincs kizárva — hiszen az istálló, az ólak oda nyílnak —, de legelni 18 JUHÁSZ ANTAL 1974. 307—308. 219