Juhász Antal: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1982/83-2. A szegedi táj tanyái. (Szeged, 1989)

teleki Kapás és Sisak gazdacsalád tagjai Ъеге^ек. Ők valamennyien örökföldes tanyai gazdák voltak, akiknek a bérföld kiegészítette meglevő gazdaságukat és lehe­tővé tette, hogy fiaikra több földet hagyjanak. A haszonbéri szerződések összevetésének fontos tanulsága, hogy a járási bérlők nagyobb része tíz évenként kicserélődött. Къ 1852—53-ból ismert 320 járási haszon­bérlő közül 81 személynek — a bérlők egynegyedének — volt bérföldje az 1861. évi árverés után is. 183 1871-ben pedig az Alsójáráson 44, a Felsőjáráson 25 korábbi bérlő tartotta meg (vagy növelte) haszonbéres földjét. Ugyan csak az alsójárási árverésről maradt fenn valamennyi haszonbéri szerződés, — a kiosztott felsőjárási földek kb. 80%-ának a bérlői ismertek —, de a folyamatok lényegére bizton következtethetünk. 1871—1881 között a szerződésekből ismert haszonbérlőknek 27,4 %-a rendelkezett korábban is városi bérfölddel. Lássunk néhány egyéni sorsot. Jójárt Gábor, aki felsőrészen, az Imre Antal kapitányságban Csányi Mátyás tízéves földjén lakott, 1866-ban 5 hold, majd egy társával 10 hold városi bérföldet vett át. Csányi Mátyás 15 hold bérföldjén bizonyára alhaszonbérlőként vagy /ű/cóként élt, és amikor a környéken két kisbérlő „elbukott", fölhasználta a kínálkozó alkal­mat, hogy maga is bérlő lehessen. Bérletét 1871-ben is megtartotta. Márton Piri Pál ugyancsak az Imre Antal kapitányságban, harmincéves földön létesült gazdaság csősze 1861-ben 5 holdat, majd Rosnyai Mihállyal együtt még 25 holdat bérelt. Öt hold évi haszonbére 11 forint volt, a huszonöt holdas társasbérletért pedig 1,10, illetve 2,10 forint évi bért fizettek holdanként. A csősz is azért bérelt földet, hogy a maga lábán megálljon, saját házat építsen. Kétséges, hogy számítása megvalósult-e, mivel nevét az 1871. évi szerződéseken nem találtuk. 1861-ben Bálint Szundi János csősz 5 hold, 1871-ben Németh Pál bilisicsi városi csősz 20 hold, Molnár János, a baksi uradalmi majorban élő csősz 40 hold, Kovács László, Péteri állomás mellett lakó vasúti őr 20 hold járásföldet bérelt. Közülük 1881-ben csak Németh Pál tudta megtartani bérletét, az alsó gátsarki és a Kártyás dűlőben. Valószínű, hogy azok tartották meg bérletüket, akik a bérföldön tanyát építettek, tartósan megtelepedtek. Kutasi Ödön — a szegedi parasztnovella egyik képviselője — „Bérföldesek" с elbeszélésében erről így írt : ha valaki „már egy hujjában árendálta a földet és tanyaházat is épített rá, ekkor nincs mit licitálni." Egy bérelni szándékozó homoki ember így mondja ki a szentenciát: „Embörök, nem köll a másik embör könyerit elvonni..." 184 1853-ban a telekkönyv 40 tanyát rögzített az alsóvárosi pusztán. 1 * 5 Ha a pásztorok építményeit nem vették számba — ami valószínű —, akkor ezek a járási haszonbérlők tanyái lehettek. A felsővárosi puszta betelepüléséhez a telekkönyv nem ad támpontot, mivel Csöngőién nem jelöl tanyát, Balástya határrész pedig — ahol 42 házat tüntet föl — nagyobbrészt a régi szállásövezetre terjedt ki. Csengéié — a felsővárosi puszta északi része — benépesedésére a kisteleki róm. kath. plébánia anyakönyveiben keres­183 Mivel az 1850-es évek szerződései még nem tüntették fel a bérlők lakóhelyét és sok az azo­nos családnevű bérlő, nem lehetünk egészen biztosak az 1852. és 1861. évi haszonbérlők azonosításá­ban. Gyakori családnevek (Börcsök, Dobó, Csányi, Szécsi stb.) azonosításánál óvatos voltam, ritka családneveknél viszont akkor is folytonosságot tételeztem föl, ha a keresztnév különböző — pl. 1852-ben Freyburger János, 1961-ben F. Ferdinánd volt a bérlő —, mivel a későbbi bérlő a megelő­ző testvére vagy leszármazottja lehetett. 184 KUTASI ÖDÖN: Bérföldesek. In.: Bérföldes magyarok. Szeged, 1913. 26. 185 OL, D 122. Stadhalt. Ofen Pol. 1854.19 130. F. III. E 41. melléklete: Szeged város határában, a Városi területen kívül eső házak mennyiségének kimutatása, Szegeden September 22-én 8513. 66

Next

/
Oldalképek
Tartalom