Juhász Antal: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1982/83-2. A szegedi táj tanyái. (Szeged, 1989)

szegedi határ legterjedelmesebb övezetét, de a 18. században — Átokháza megszállása és az erdőtelepítés előtt — a külső legelő volt valamivel nagyobb területű. Itt is hangsúlyozzuk, hogy két művelési ág: a szántók és a kaszálók területe különbözött a szántóföldi és a kaszálóövezet területétől, mivel a kaszálók övezetében jelentős földeket — parlagoló vagy talajváltó rendszerrel — szántóként hasznosítottak. Ami a telekrendszert illeti, erre nézve is az 1828. évi összeírás ad támpontot: ,,E Városban szokásban nem lévén, hogy a külső telkek a belsők után valami arányban légyenek, tsak azon öszve függésük van: hogy a' belső telkek folyó számai alatt szoktak a külsőkfeljegyeztettni..."

71 Szegeden tehát a belső telek és külső telkek (kaszáló stb.) között nem volt olyan összefüggés, mint Debrecenben, nem osztottak pl. ún. ,,ház után való földek"-et. A talaj és a gazdálkodás különbözősége mellett ez is magyarázza, hogy a szállásalakulás és -fejlődés a két nagy határú, szabad királyi jogállású városban más irányt vett. с Szállások és tanyák a kaszáló-övezetben a 19. század közepéig Az előző fejezetben áttekintettük Szeged övezetes határának 18. századi használatát és megállapítottuk, hogy a szállások kialakulásának feltételei a kaszálónak nevezett övezetben teremtődtek meg. A kaszálók egyes területeit ugyan már a 18. század első felében szántották is, de a szántás-vetésre utaló adatok nem változtatnak azon, hogy ennek az övezetnek az eredeti és a 18. századon át meghatározó rendeltetése a jószágok takarmányának biztosítása és tárolása volt. Ez határozta meg a kaszálótelkeken emelt építmények jellegét is. A szántóföldi övezetben három nagyobb kertészség — Reszke (utóbb Röszke), Szentmihálytelek és a Rácz kertek — települt, de a kertészségek kialakulása, jellege annyira különbözik a határbeli szállásokétól, hogy településüket külön kell tárgyalnunk. Miután a feketeföldi szántók már 1720-ban sem voltak nyomásokra osztva, a szállásépítésnek nem volt elvi akadálya. Hogy mégsem építkeztek a szántóföldeken, az részint a város közelségével, részint a parcellák fölaprózódásával magyarázható. A 19. század derekán Palugyay arról tudósít: „...tanyák azonban csak a homokon vannak, a város körüli fekete földön a tanyaépítés nem igen engedtetvén."'

72 Eszerint a városi tanács nem is engedélyezte a feketeföldi szállásépítést. Szeged határbeli szállásainak első kartográfiai ábrázolása Kaltschmidt Ábrahám 1747. évi térképe,

73 amely az alsóvárosi részen 72, a felsővárosin 65, összesen 137 ,,tugurium"'-ot tüntet fel (4. ábra). Számuk az 1728-as vagyonösszeírás adatainak ismeretében nem meglepő, inkább az föltűnő, hogy a határ egy bizonyos sávját eléggé egyenletesen ülik meg : a legközelebbiek a város szélétől 6-7 km-re találhatók, de föltűnnek a várostól 20—30 km-re fekvő földeken is. Ballá 1778. évi térképéről tudjuk, hogy ez a sáv a kaszálók övezete. A két térképet összevetve úgy tűnik, hogy Kaltschmidt „helyzetrajza" Kis Telektől északra 4, az Engi homok mellett 2 olyan tuguriumot jelöl, melyek a kaszálóövezeten kívül, a pusztán feküdtek. Ám 6 tugurium oly kevés, és a Kaltschmidt-térkép külső határbeli helyzetjelölése — vonatkozáspontok híján — oly bizonytalan, hogy e tuguriumok fekvésére nem szabad következtetéseket alapoznunk. 71 CsML, Az 1828. évi országos összeírás szegedi bizottságának iratai 1827—1834. 24. 72 PALUGYAY IMRE 1853. 221. 73 Közli REIZNER JÁNOS 1899. 320. Itt nem vettem számításba „Reske" tugurium-ait, mivel azok kertészközséget alkottak, így más jellegűek, mint a városi lakosok külterületi építményei. 28