Juhász Antal: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1982/83-2. A szegedi táj tanyái. (Szeged, 1989)

párhuzamosan épült. Kevesen említik, hogy a tanyaszomszéd óhaját is figyelembe vették: ,,Úgy csinálkoztunk, hogy a szomszédnak ne aggasson." (B. A.) 18. századi, 19. század első felében épült tanyákon gyakori, hogy az istálló a lakóházzal egy födél alá épült — akárcsak az egykorú városi, falusi parasztportákon. Később, amikor az istállót gyakrabban építik a lakóháztól külön, két típusos változat ragadható meg: a lakóházzal szemben, vele párhuzamosan épült (50. kép) és a ház hossztengelyére merölegesen épült istálló (54., 57., 60. kép). Előbbi az 1880-as évekig jellemző', s célszerűségét az adta, hogy a házból, az oldalablakon egyenesen az istállóra láthattak. Az utóbbi elhelyezési változatot már valószínűen az az igyekezet szülte, hogy a tanyaház előtt széltől védett térségük legyen. Ahol ugyanis a lakóház a típusos ÉNY—DK-i tájolású volt, ott a rá merőlegesen fekvő (ÉK—DNY-i tájolású) istálló felfogta az észak-északnyugati szeleket, hófúvásokat. Az istállóval gyakran épült egy födél alá a kocsiszín, a kamra, de gyakori az is, hogy az istálló egyik végéhez építettek féltetős színt. Ólaknak rendszerint külön épület készült, amely a háztól távolabb fekszik, mint a ló-, szarvasmarhatartásra szolgáló istálló. Külön ólban tartották a fias anyakocát és a hízónak való süldőket. A liba- és pulykatenyésztő tanyaiak a disznóóllal egy födél alá építettek liba- és pulykaólat is. Tyúkól nem volt minden tanyán, hanem a tyúkokat, csirkéket a disznóól fölötti ólpadlásra csukták be éjszakára. Ahol a közeli székek, vagyis szikes talajú legelők kedveztek a juhtartásnak és legalább 10—15 anyajuhot tartottak, ott birkaszín, birkaól is épült — a disznóól mellé vagy attól külön. Ezeket az ólakat az istálló elhelyezésétől függően rendszerint úgy építették, hogy a lakóház előtt több oldalról védett térséget kapjanak. A szélvédett tanyaudvarokhoz az is hozzájárult, hogy a régi tanyaházak mellé újabbakat építettek. Ez történt az 1879. évi árvíz után, amikor a városiak tanyán élő rokonaikhoz menekültek. De több tanyán is tapasztaltuk, hogy a régi lakóházat századunkban is meghagyták, javítgatták és szálláshelyül vagy melléképületként használták. A 20. századi tanyákhoz hozzátartoznak a különböző különálló terménytárolók: a kukoricagóré, a gabonatartó hambár (módos gazdatanyákon magtár), SzegedAlsótanya paprikatermelő övezetében a paprikaszín. Századunkban számos tanyán épült nyári konyha, kilső vagy nyári kemince és nyári katlan. Kialakulásuk körülményeit és használatukat másutt ismertetjük. Minden egyes tanyáról elmaradhatatlan a gémeskút. Mielőtt a tanyaépítéshez fogtak, ástak legalább kopolyakutat (gödörkutat), de legtöbbször mindjárt gémeskút készült. Gonddal történt a kútágasnak való fa kiválasztása. Ügyeltek arra is, hogy a kútgém az említett szélirányban álljon, másként a viharok mögkacimbálták, kárt tettek benne. A kút rendszerint a lakóháztól távolabb, az állattartó épületek közelébe került, számos tanyán gödröt ástak mellette, mert a benne összegyűlt vízben nyaranta a libák, kacsák és a disznók szerettek fürödni. Nagyobb gazdahelyen a tanya melletti szőlőben is ástak kutat, amit a szőlőpermetezés vízigénye tett szükségessé. A ház vagy az istálló háta mögött készült árnyékszék vagy pityöre, ami a múlt század végén még nem volt széles körben elterjedt. A Szeged környéki tanyák képét a lombos fák teszik teljessé. A ház, az istálló és az ólak közötti térségre, valamint a ház háta mögé szinte mindenütt eperfát ültetnek, aminek termését a disznó, aprójószág szedegeti föl. A kerítés mellett és a dűlőről vezető bejáró út szélén akác sorjázik. Módos gazdatanyák mellett nem ritkán egész kis akácos nőtt fel. Több tanyán — jobbára tehetős családok — 2-3 jegenyefát is ültettek, de azt „csak dísznek tartják...", mert haszna nincs. Csak a székes földön 212