Juhász Antal: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1982/83-2. A szegedi táj tanyái. (Szeged, 1989)

többsége 5—10 holdas kisparaszt volt, feketeföldön a 20, Homokpusztán a 30 holdas parasztember már jógazdának számított. Sok tanyai paraszt uradalmi földek bérbevételével gyarapította gazdasága eredményességét, a kisparasztokat erre a család megélhetése rá is kényszerítette. Sándorfalva külterületi népessége 1949-ben érte el a legmagasabb számot, (1398 fő),

112 ám a korábbinál nagyobb területen. 1933. január l-jén ugyanis Bodorszék és Csibafai szőlők határrészt, 1945 után pedig a Károly major környékét is a községhez csatolták, ahol több száz személy élt. A község tanyáinak az a különlegessége, hogy a belterülethez nem fűzte őket hagyományszerű kapcsolat, mivel nem onnan történő kiköltözés útján, hanem részint a falu telepítése előtt, részint azzal egy időben, vagy utána jöttek létre. A tanyák lakói ettől függetlenül falujuknak tekintették Sándorfalvát, oda jártak ünnepeken templomba, piacozni, részben társas életet élni, de nem volt falusi házuk. A tanyaiak faluba költözése és egy újmódi kétlakiság az utóbbi két évtized fejleménye, ami túlmutat munkánk vállalt keretein. 111 CSIKESZ LAJOS: Sándorfalva nagyközség leírása. Bp. 1926. 13. Az ún. Nagyatádi-féle földreform módosította a birtokviszonyokat, de főleg a kis földű törpebirtokosok száma nőtt. 112 KSH 1949. évi népszámlálás 11. Bp. 1951. 85. 205