Juhász Antal: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1982/83-2. A szegedi táj tanyái. (Szeged, 1989)
f) Sándorfalva telepítése és tanyái A község telepítése 1879-ben történt. Pallavicini Sándor őrgróf a Tisza árvizétől elpusztított Algyő lakosainak 300 kat. holdat ajánlott föl, teljesen ingyen új település céljára. Helyéül a Macskási szőlőknek nevezett, homokos talajú ármentes területet jelölték ki, amely a Fehér-tótól É-ra, az uradalom és Szeged városa határán feküdt. E területen a 18. század végén szegedi dohánykertészek éltek, az 1860-as években pedig az algyőieknek voltak szőlei. 98 1879. június 12-én a kijelölt faluhelyhez közeli Homoki majorban 588 árvízkárosult algyői írta alá az áttelepítési és alapítási szerződést, ám amikor az áttelepülésre került volna sor, nagy többségük régi lakóhelyén kívánt maradni. A sakktábla alaprajzú új községben 9 utcában 597 db, 550 négyszögöles portát (telket) mértek ki. 1880. április 13-ig 170 algyői család épített házat, illetve kezdett építkezésbe a község területén." Más forrás szerint mindössze 74 gyevi (algyői) család települt át az új faluba. 100 A két számbavétel közötti eltérés abból adódhatott, hogy 1880 áprilisában a Sándorfalvához csatolt algyői tanyákon élő lakosokat is összeírták. Erre családnevekből következtethetünk, hiszen a névjegyzéken szereplő Czirok, Győrfi, Lele, Makra, Táborosi, Varga nevű családfők 1848 előtt szállástartó, a település után tanyás gazdák voltak Akasztófa dűlő, Szaporhegy, Eperjes határrészen. Azt tartjuk valószínűbbnek, hogy a faluban csak 74 algyői család épített. Ugyanakkor 176 olyan sándorfalvi lakost írtak össze, akik vidékről származtak a községbe. Miközben tehát az algyőiek nagy része ragaszkodván az ősi röghöz, megmásította áttelepülési szándékát, az őrgróf fölhívására egyre több környékbeli árvízkárosult, távolabbi településekről számos hazátlan szegényparaszt ragadta meg a kedvező lehetőséget, hogy Sándorfalván ingyen házhelyhez juthat. 1880 decemberében 372 be nem épült, üres telek volt a községben, eszerint közel másfél év alatt 225 telken, a kimért telkek 37,6 %-án építettek házat az új telepesek. Csongrád megye Törvényhatósági Bizottsága, majd a belügyminiszter a rombadőlt Algyőt megszűntnek nyilvánította és mint pusztát, az új község, Sándorfalva külterületeként tartotta nyilván. Algyő népének nagy többsége viszont, nem törődve a hatóságok rendeleteivel, a tiszai ár visszahúzódása után hozzáfogott összedőlt hajlékainak újraépítéséhez. 1880 tavaszán 368 algyői lakos fellebbezést juttatott el a belügyminisztériumba, melyben tiltakoztak az ősi múlttal rendelkező, „jelenleg is 353 numerust" számláló község jogtalan megszüntetése miatt és kérték községük önállóságának visszaadását. Hosszú harc indult ezzel, s végül az algyőiek elérték céljukat: a belügyminiszter 1882-ben engedélyezte, hogy az 1879-es árvíz után ténylegesen újjáépült Algyő önálló községgé váljon. Ezzel megszűnt az a furcsa közigazgatási állapot, hogy az Árpád-kor óta megtelepült Algyő — mint külterület — az új telepítésű Sándorfalvának volt alárendelve. 101 1882 júliusában Sándorfalván 381 házban már 2362 lakos élt. 102 A község 1882. 98 1. katonai felvétel: „Szegediner Gärtners" (1784.) Coll. XVIII. Sectio 30, II. katonai felvétel: „Algyő Szöllő" (1861—66). 99 A község telepítését a Sándorfalva története és népélete с monográfia történeti fejezetei alapján ismertetjük (Szerk. ID. JUHÁSZ ANTAL, 1978). Az 1880. április 13-i névjegyzéket 1. a kötet adattárában: 411—417. 100 ID. JUHÁSZ ANTAL, 1978. 29., BÁLINT SÁNDOR, 1976. 213. 101 Az algyőiek önálló községi státusáért folytatott harcát ismerteti ro. JUHÁSZ ANTAL 1978. 29—50. Az 1880. évi népszámláláskor Algyőt nem tekintették önálló közigazgatási egységnek, népességét sándorfalvinak jelölték, így ebből az összeírásból Sándorfalva; tényleges lakossága nem derül ki. 102 Emlékirat, 1882. július 16. Hiteles másolatát a sándorfalvi róm. kath. plébánia őrzi. 200
