Juhász Antal: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1982/83-2. A szegedi táj tanyái. (Szeged, 1989)

Az ányási és a dóci major népességét a század eleji népszámlálások nem mutatták ki. Az a gyanúnk, hogy a hantházi major 1910. évi népességében — 527 fő (!) — a tágabb környékén lakókat is számba vették — akárcsak Alsópusztaszer 1930. évi népességében, így — az indokolt kiigazításokkal — az uradalmi majorok népessége századunk elsó' harmadában kb. kétezerre tehető. A majori cselédházakban négy családnak volt egy közös konyhája, csak az öregbéresnek, a csősznek, a faragóbéresnek (bognár) és a parádéskocsisnak járt külön konyha. Minden bérescsalád egy szobában lakott és volt még egy kis éléskamrája. Az elsó' világháború után épült, illetőleg átalakított cselédházakban már többségében két család élt egy konyhára. A béresek fertályonként vagyis negyedévenként kimért kommenciója : 3 mázsa kenyérgabona, 1 mázsa árpa, 1 mázsa kukorica, ezenkívül egész esztendőre a juttatásuk 1 kishold (1200 négyszögöl) kukoricaföld, 600 négyszögöl veteményföld, 365 kéve rőzse, 1 pár csizma és mindegyikük tarthatott egy tehenet és egy anyadisznót, a szaporulatával. A hantházi Gémes József (sz. 1890) apja Bodorszéken, a dóci pap bérletén volt csősz, majd miután a szomszédos szegedi földön, Gajgonyán 3 holdat örökölt, azon gazdálkodott. Gémes József 16 évesen udvarosnak szegődött egy sövényházi erdészhez, utána kocsis lett a hantházi majorban. Miután a katonaságtól leszerelt, megnősült és attól fogva béresként dolgozott Hantházán. Mások kitörtek a majori cselédéletből. Huszka Lukács apja a Buksi szőlő melletti Újmajorban béreskedett. Pallavicini 1895-ben bérbe adta a majort és régi cselédeit szélnek eresztette. Az öreg Huszka a 25 kilométerre fekvő Homoki majorban kapott munkát. Huszka Lukács 28 évesen, 1908-ban házasodott és beállt ugyanoda béresnek. Öt évig „borozdolt" : az ő nyomában szántott 4-4 ökörrel a többi béres, azután egy szép napon bement az intézőhöz és fölmondott. Sándorfalván telepedett le és napszámosmunkával, részesaratással, -csépléssel kereste meg családja kenyerét. Volt mozgás a majorok és a környező tanyák, faluk (Algyő, Sándorfalva, Mindszent) között, de az emlékezettel elérhető időben sok száz ember az uradalmi majorokban élte le egész életét. Figyelmet érdemel, hogy 1910 és 1930 között a majorok népessége — a fenti korrekciót is figyelembe véve — több száz fővel csökkent. Kiváltó okait nem ismerjük, csak két körülményre tudunk utalni: a Farki major cselédsége 1930-ig közel negyedére csökkent és jó néhány család haszonbéres földre költözött. Az 56 ezer kat. hold területű latifundium (1918) majorjaiban élő lakosság 1910-ben a területén élő összes népesség 35,4 %-a, 1930-ban 22,9 %-a volt. d) Baks települése Itt nem a baksi dohánykertészség, hanem a község, illetve a falumag településének és benépesülésének történetét tárgyaljuk. A község magva ugyanis a dohánykertészet: telephelyétől északkeleti irányban 1,5—2 km-re, a homokos magasparton települt/Boros Frigyes hivatkozott 1858. évi térképe alapján jól megkülönböztethető a baksi dohánykertészet házsora és a tőle északkeletre fekvő hátság, amelyen a térképen lakott helyet még nem jelölt. A II. katonai adatfelvételen a magaspart megnevezése Szőlőhalom, az 1882. évi kataszteri térképen pedig Tömörkényi szőlő™ Tudtunkra Schéner György 1831. évi megyetérképe az első, amely itt szőlőt tüntet föl. ?

8 II. kat. felvétel: Col. XXXVII. Sectio 59., CsmL, Hódmezővásárhely, Hvk 28. Sövényháza puszta adóközség kat. térképe, 1882. 192