Juhász Antal: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1982/83-2. A szegedi táj tanyái. (Szeged, 1989)

Töröktelep bontakozott ki. 1945 után Szeged felé (Bencfahát határrészen) osztottak újabb házhelyeket, így a 60-as évek elején a falu teljesen egybeépült Szeged Petőfiletep városrészével. A tápéi határ használatát egyfelől a Tisza-szabályozás előtti kiterjedt vízivilág, másfelől a feudális korszak gazdálkodási kötöttségei és — ezzel kapcsolatban — a Szegedtől való függés határozták meg. A falu határának több mint fele a 19. század közepén is vízjárta, legfeljebb nádat és gyékényt termő terület volt, amely a kezdetleges népi önellátás — gyűjtögetés, rekesztő halászat, pákászat — föltételeit teremtette meg és lehetőséget adott gyékényszedésre, ami a község háziiparának vált alapjává. 1776-ban a tápaiaknak mindössze 470 hold szántóföldjük volt és 34 jobbágy: 21 féltelkes, 8 negyedtelkes, 5 nyolcadtelkes használatában oszlott meg.

5 Az úrbéres szántókat három darabban mérték ki : Völgy köz, Székhát és Jánoserehát (vagy Jánoséri Földek) határrészen, amelyek többé-kevésbé ár mentesek voltak. Itt érvényben volt a forgórendszerű vetéskényszer, amire az 1940-es években a legidősebbek még emlékeztek.

6 A szántók újraosztásáról nincsenek írott forrásaink, de maga a nyomásos gazdálkodás is kizárta a tanyák keletkezését. Egy-egy szántóföldi nyomásban egyébként a negyedtelkeseknek (1843-ban ők voltak többségben: 39 fő) csak 3 hold földjük volt, amire a nyomáskényszer megszűnte után sem volt érdemes építeni. Különben a volt úrbéres szántóföldek csak 2—3 km-re estek a községtől, ezért sem váltak századunkban tanyás határrésszé. Tápén a tanyakialakulás feltételei a Tisza—Maros szögben levő Tápai-réten teremtődtek meg, a szabályozás és ármentesítés után. Mielőtt erre rátérnénk, szólnunk kell a Maros-menti kaszálók elcseréléséről. Az 1840-es években a Maros szabályozása során a kanyarulatok átvágása miatt a tápéi jobbágyok kaszálói a folyó másik partjára kerültek. A tápéi úrbéresek, akik 1848-ban a kaszálók tényleges birtokosai is lettek, ragaszkodtak megfelelő értékű csereföldekhez. Hosszú alkudozás után 1866-ban megegyezés született a Város és a volt jobbágyok között: a féltelkesek 14, a negyedtelkesek 7, a nyolcadtelkesek 3,5 hold földet kaptak kárpótlásul a Tápai-réten fekvő Vetyeháton. A cserekaszálók területét a tápéiak Pajor, vagy Pajorok néven emlegetik.

7 1835-ben, még a régi kaszálókon 14 szabályos négyszög alakú szénásakol volt.

8 A szájhagyomány szerint ezeken a kaszálókon kunyhók is épültek, amiből arra következtethetünk, hogy a jószágokat kinn teleltették és a kinnélő cselédek számára kellettek fedett építmények. Ezek az aklok és kunyhók voltak 1860 tájáig Tápé határának külterületi építményei. A pajort cserekaszálókon a volt telkesjobbágyok és ivadékaik istállókat építettek. „A tápai gazdáknak itt valamikor cölöpökre épített istállói, deszkabódéi voltak, sőt magasan álló karámokat is építettek (...) Sokszor csónakon vitték ki a Pajorokba a jószágot, ahol tavaszi áradás idején már zöldellő szigetek voltak. A tápai lakosság egyrésze a víz idején ide menekült" — írja Bálint Sándor.

9 „Én а Pajorban születtem 5 Forrásunk Ballá Antal 1776. évi térképe és ANDRÁSFALVY BERTALAN 1971. 328. 6 A fordulós gazdálkodásra vonatkozó visszaemlékezéseket 1. Tápé története és néprajza. Szerk. : JUHÁSZ ANTAL. Tápé, 1971. 363. — Az úrbéri szántók osztását mutatja Ballá 1776. évi térképe (1. a monográfia mellékleteként), Vedres István 1808. évi térképe és 1858. évi másolata (utóbbi kettő a Somogyi-Könyvtár, Szeged térképtárában). 7 A cserekaszálók ügyét legalaposabban ANDRÁSFALVY BERTALAN ismerteti (1971. 331—332.). A Pajor kifejezés eredetére nézve 1. INCZEFI GÉZA: A község belterületének és határának földrajzi nevei. In. : Tápé 868., IFJ. LELE JÓZSEF 1978.256. 8 T. Ns. Csongrád Vármegyében fekvő Tápé helység Urbariális Kaszállóji Térképe, 1835. Halácsy Miklós, MFM. 9 BÁLINT SÁNDOR: Tápé. Szeged, 1965. 29. 139