A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1982/83-1. (Szeged, 1985)

Természettudomány - Jakab Béla: A gólya populáció-dinamikájának két évtizede az 1979. évi felmérés eredményeinek tükrében

A gólya Magyarországon elsősorban az alföldi tájak és a dombvidékek madara. Köpetei összetételéből és a fiókaetetéshez kiöklendezett, félig emésztett táplálékból következtethetünk táplálkozási élőhelyeire. Ezek között igénye szerint a következő sorrendet állíthatjuk fel: a vízi biotop, a szikes rét és legelő, a mezőgazdaságilag művelt terület. Ezek az élőhelyek az ország területén sokfelé egymás mellett fekszenek vagy egymásba ékelődnek. Ezért a gólya hazánkban széltében elterjedt madár. Elterjedésének mértéke, a fészkelő párok sűrűségét tekintve, az országnak csapadékban gazdagabb vidékeivel, a vízhálózat gazdagságával, vizenyős területek, n edves laposok gyakoriságával mutat összefüggést. Az éghajlati és időjárási tényezó'k döntő befolyást gyakorolnak a szaporulatra is. A környezeti tényezők között az utóbbi két évtizedben jelentősen hatottak a gólya élőhelyeire és még fokozottabban a fészkelési lehetőségeire a civilizációs változások. Az élőhelyek beszűkülését eredményezi a mezőgazdaság átszervezése, a nagy területű monokultúrák létesítése, az ezzel járó gépesítés, intenzív kemizálás, továbbá a termő területek kiterjesztése érdekében folyó víztelenítés, lecsapolás, a tanyavilág folyamatban levő felszámolása és az ipari létesítmények szaporítása. Még kedvezőtlenebbül érintették a gólyaállományt a hagyományos fészkelési lehetőségeket megzavaró változások. Az épületek korszerűsítésével, átépítésével eltűnnek a fészkelésre szívesen választott nád- és szalmafedeles házak, ólak, istállók, megszüntetik az oldalfüstölős kéményeket. Csökkennek a fán fészkelés lehetőségei is. E hagyományos, megszokott fészkelési alkalmasságok megfogyatkozásával egyidejűleg éveken át sok helyen nem történt gondoskodás a fészkek átmentéséről, új fészkelőhelyek létesítéséről tartóaljzatok felszerelésével tetőgerincre, oszlopokra vagy csonkolt fára. Ezért a gólyák sok helységben fészkelőhelyük elhagyására kényszerültek. Nagyrészt e negatív hatásoknak tudható be, hogy az állomány másfél évtized alatt a felére csökkent. Úgy tűnik, hogy a mélypont az 1970-es évek első felére esik. 1958-ban 7473 fészkelő párt számoltunk, 1974-ben 4005 a számuk, 1979-ben pedig 4776 gólyapár szerepel a jelentésekben és 1981-ben, a részjelzések alapján történő feltételezéseink szerint, a fészkelő párok 5000 körüli számát is elértük. Az állomány ismét növekedő tendenciájának egyik fő okát abban látjuk, hogy az 1960-as évek végén a hazai áramszolgáltató vállalatok új típusú, keresztkaros (T alakú) villanyoszlopokat kezdtek alkalmazni. Ezek alkalmasak a gólyák fészkelésére. 1969-től kezdve mindinkább számba jövő tényező a fészkelő párok számának növekedésében a gólyák fészkelése a villanyvezetékek tartóoszlopain. Az állománynövekedésre pozitív módon ható másik tényező, hogy a hetvenes évek elejétől kezdve madárvédelmünk is nagy léptekkel fejlődik és szerveződik. 1971-től kormányrendelet intézkedik a madárvédelemről. Ez kiterjed a madarak költőhelyeire és minden fejlődési alakjára, tojásaikra, fiókáikra is. Az 1974-ben megalakult Magyar Madártani Egyesület szervezetten irányítja a védelmi teendőket. 1978-tól kiemelten is megszervezi egy-egy veszélyeztetett faj védelmét. így került sor az 1980—81. években a gólya védelem kettős évére. A gólyák élőhelyeinek védelme nem speciális gólyavédelmi, hanem általános természetvédelmi feladat. A felmérések eredményeinek és a belőlük levont következtetéseknek a birtokában főleg a gólyák fészkelési lehetőségeinek biztosítására helyeztük a hangsúlyt. Ebben az irányban szerveztük — a társadalmi összefogás szükségét is értékelve — a községek elöljáróit, a lakosságot (film, rádió, tv, körlevél), egyesületünk helyi csoportjainál egy-egy gólyamentő részleget. A gólyamentők teendői a fészekmentésen, fészek áthelyezésen, új fészkelőhelyek létesítésén kívül kiterjed420