A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1982/83-1. (Szeged, 1985)

Néprajz - Ifj. Lele József: Táncalkalmak, tácba hívás Tápén

„no, gyerünk hé, rázzuk mög égy kicsit a kislánykorit" kedveskedő szavakkal enged a hívásnak. Nem táncoltak sokáig. Ők is kézfogással járták, mint a náluk alig fiatalabbak, de a forgást elhagyták. Jó hangulatban viszont eleresztették egymást és az asszony apró csárdáslépésekkel körültáncolta a csizmáját, olykor a földet is csapkodó urát. Öregember nemigen vállalkozott menyecske megtáncoltatására, annál inkább eló'fordult az, hogy a menyecskék hívták az öreget. Éppen úgy szívesen hívta fiatalember az idó's asszonyt, aki viszont örült a fölkérésnek. „Forgássá mög Jóska, nem vagyok az anyád."

12 Hajnalban előkerült a bolondos gyékény. Leterítették a földre, rátették a borosüvegeket és körültérdepelték. A zenészek is köréjük álltak és világosodásig daloltak, muzsikáltak. Ilyenkor gyakran kérték a zenészeket, hogy marsot fújjanak. Erre a zenére az emberek szerettek táncolni. Szólóban járták a marsot, mások összekapaszkodtak jobb kézfogással és úgy ugráltak. Mulatósabb asszonyok is bekapcsolódtak ebbe a táncba, de azok nem asszonytársukkal, hanem az emberekkel táncoltak. Kedvelt tánc volt ilyenkor az üveges csárdás. Asszony és ember járta, mely táncnak szinte mindig az asszony volt a kezdeményezője. Először csak körbejárták a letett üveget, majd hol az egyikük, hol a másikuk átugrotta. Mindaddig járták, amíg valamelyikük föl nem rúgta. Táncba hívásképpen jöttek sátorba a szakácsok is. Rendszerint az új pár ment ki értük. A szakácsok a fölszereléseikkel együtt jöttek be. Egyedül táncoltak egy ideig, majd mind elkapták a rokonok és megforgatták őket. A szakácsok a vacsora, majd a szakácstánc után — ha nem tartoztak a rokonságba — hazamentek. A lakodalmakban az 1940-es évek végétől parasztzenekarok játszanak. Amíg az addig működő citurabandák szinte állandóan csárdást és marsot muzsikáltak, addig a parasztbandák már tangót, keringőt (tápai nevén vastepszit), később a kornak megfelelő modern táncok dallamait muzsikálták, mely időkben már a táncba kérés is kezd városias formát ölteni. Kikopik az intés, a kacsintás, helyébe lép a szabadi, mert úgy tartják, hogy a Lila akác-Ъап, a Tisza gyöngyé-Ът mégiscsak nem illik parasztoskodni. A régi jó táncosokkal együtt eltűntek a nekik kitűnően játszó parasztzenekarok, helyükbe a dzsessz, majd a lemezlovas került, mely utóbbi viszont egyáltalán nem való lakodalmi zenének. Bálák, báli táncba hívás A fiatalok ismerkedési helye Tápén is a bál volt. A század elején híres bálterme volt a Csöti Imre Budligyár nevű csárdájának, mely mulató a Tiszagát mellett volt a falu fölső végén. Ördög Sándor korcsmájának táncterme, majd a Hangya Szövetkezet bálterme, és a Kószó Mo jé féle vendéglő mellett működött a Nagyútcán Révész Ferenc bálterme, az erdei Szép csárda, valamint a tápai réten Farkas Mihály borkimérése. Tápé és Szeged határán még ma is érintetlenül áll Dobó Rudolf táncterme, amely ma lakodalmazásra szolgál. Ezek a tánchelyek szinte minden szombaton és vasárnap zajosak voltak. A hozzájuk tartozó ivók kicsik voltak. Bálszünetek idején a tánchelyiségbe rakták át az asztalokat, padokat, és ott iddogáltak az emberek. Bálák idején még az 1920-as években is a citerabandák muzsikáltak. Híres citerabanda volt a Biacsi Jelemen gyerököké, akik a lakodalmakban is muzsikáltak. Gyermek kocsmai bálba nem járt, de szívesen eljárt a bálajtóba lesekönni. Főként a lányok siettették az időt, hogy mielőbb belül kerülhessenek, táncolhassanak. Gyermekek számára gyakran csináltak az idősebbek gyerökbált. összesereglettek valamelyik házban, ahova mindig került egy szál citerázni tudó ember is. 12 Nagy Pál adata. 228