A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1982/83-1. (Szeged, 1985)

Néprajz - Szigeti György: hagyományos népszokások Apátfalván I.

ciát mutatnak. 1970-ben ugyanis 4826 a lakónépesség száma, 1980-ban pedig már csak 4361.

6 Az apátfalvi nép hagyományvilága is katolikus színezetű, így a hagyományokkal kapcsolatos jeles napok és ünnepi alkalmak csoportosítása is célszerű, ha az egyházi évhez igazodik. Minthogy a község lakóinak jelentős része a már fentebb említett környékbeli helységekből és északi megyékből települt Apátfalvára, nyilván a 18. század közepén magukkal hozott szokásokat, valamint az azokkal kapcsolatos hiedelmeket éltették tovább mintegy 200 évig, de némelyeket szinte napjainkig. Izgalmas feladatnak tűnik egy ilyen 18. századi telepes község szokásainak vizsgálata azoknak a vidékeknek a szokáshagyományaival összevetve, ahonnan a telepítés történt. Ennek vizsgálata azonban a maga sokrétűségével meghaladná e dolgozat terjedelmének lehetőségeit. Ezek a hagyományok, amelyekről e sorokban szó esik, a téli ünnepekhez és jeles napokhoz, valamint a téli időszak jeles napjaihoz nem kötődő szokásokhoz kapcsolódnak, vagyis adventtel kezdődnek és a farsanggal be is zárulnak. A szóba kerülő hagyományok közül legfeljebb a mai 70 évesek és azoknál idősebbek szórványos gyakorlatában él még néhány. A 40-től 70 évesek is emlékeznek e népszokások legtöbbjére, de a mai racionális élet követelményeinek, továbbá az iskolai nevelés és más felvilágosító munka, valamint a sokoldalú modern tömegkommunikáció hatására már nemcsak hogy nem gyakorolják, de nem is veszik azokat komolyan. Pl. már a két világháború között sem készített senki Lucaszéket, mert már akkor sem hittek olyan erősen a boszorkányokban. A Lucanaptár bizonytalan időjárási előrejelzése is mosolyra készteti napjainkban még az idősebbeket is. Ha tehát a mai 40—70 évesek emlegetik is a régi szokásokat, rendszerint kézlegyintés kíséretében teszik azt. A 30 évesnél fiatalabbak egyrésze viszont már oda se nagyon figyel az öregek népszokásokkal és hiedelmekkel kapcsolatos megjegyzéseire. Ha napjainkban a dédapa vagy a nagyapa megaprószentekeli a családban a gyerekeket, azok megrökönyödve értetlenül tekintenek rá, mert nem tudják, hogy mindez miért van. Persze a dédapa ma már jobbára csak azért csinálja ezt, mert gyerekkorában Aprószentek napján őt is sokszor megvesszőzték és olykor már csak bizonyítani akarja, hogy ő még nem felejtette el a régi szokást. A húsvéti locsolkodás mai kifinomult kölnivizes formája is már nagyon távol áll az akár 50 év előtti népszokás gyakorlatától is. Talán nem túlzás és a valósághoz közel áll, ha kijelentjük, hogy a népszokások Apátfalván a századforduló, de főleg az első világháború után kezdtek elhomályosodni, és bár a két háború között még a legszélsőségesebb boszorkányhittel kapcsolatos szokások kivételével (Luca-szék készítése, Szent György napi harmathúzás stb.) a legtöbbet gyakorolták is, a második világháború után egyre inkább csak az idősebbek emlékezetében élnek, gyakorlatuk pedig nagyon szórványos. A letelepedés idején szinte kizárólag földművelők és állattenyésztők voltak az apátfalviak. A múlt század vége felé a legelők — főleg a gyëpugar (gyepugar) — feltörése előtt a juhtenyésztés is jelentős volt Apátfalván. Nyilvánvaló, hogy a pásztorélet fokozatos visszaszorulásával lassan annak hagyományos szokásai is eltűntek. Megállapíthatjuk tehát, hogy Apátfalván az egykori népszokások és az azokkal kapcsolatos hiedelmek pusztulására napjainkban az első fázis a jellemző, vagyis az, amikor még emlékeznek rá, esetleg azt is tudják, hogy mi volt a tartalmi * 1980. évi népszámlálás 6. Csongrád megye adatai. Bp. 1980. 515. 192