Bél Mátyás: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1980/81-2. Bél Mátyás: Csongrád és Csanád megye leírása. Megjelent a szerző születésének 300. évfordulójára. (Szeged, 1984)
káposzta és zöldségfajták másutt csak a jobb kertekben találhatók, itt bármilyen földön hasznot hoz és ritka nagyságúra nó\ Néhol dohányt is termesztenek, ez hasonlít a török fajtához. 16 VII. § Egyaránt kiváló fajta baromcsordák és ménesek vannak itt (b). Mind_ alakjuk, mind belsó' tulajdonságaik tekintetében kitűnőek. Élénkek, magas testfelépítésűek, erős tagjaik vannak, színük fehér, pej vagy sötét. Rideg tartással terméketlen terülleteken is megvannak, melyek — mint mondottuk — vagy természettó'l fogva homokosak, vagy a telepesek lustasága, vagy nyomora miatt elhanyagoltak. Aszerint mennek eló're, ahogy a legelő' tart, és ahol rájuk esteledik, ott éjszakáznak. Ezeket az állatokat nem terelik haza, csak eladás céljából, így, mivel nem szoktak emberekhez, megijednek, ha megpillantják, fülüket hegyezik, ha idegent látnak, szemüket rátapasztják, majd menekülnek, mint a vadak, majd pedig mintegy megrémülve megtorpannak. A juhnyáj magyar fajta, bár a német 11 is szépen fejló'dik azokon a legelőkön, ahol sok a zsenge fű és nincsenek undok tocsogók. A disznóknak nem az erdó'k, hanem a mocsarak, a nádasok és a káka nyújtanak táplálékot. Ezek apró gyökereivel, ezenkívül hallal táplálkoznak és híznak olyan kövérre, amilyenre másutt még házi tartással sem képesek. Legtöbbjük sötét, fekete, vagy vörös színű, vaskos tagú, de közepes nagyságú. Elterjedt baromtartás A disznókat apróhallal és nádgyökérrel hizlalják a mocsarakban VIII. § Feltűnően kevés a szarvas és a dámvad. Nem lehet tudni, hogy ezt vajon a katonáknak, vagy a viszontagságos időnek kell-e rovására írni. A lakosok azt állították, hogy valamikor mindkét fajta vad tömegesen kereste fel a mezőket és a Tisza folyó náddal borított szélét. Ugyanezt mondták a vaddisznókról is, bár ezekből még ma is látható jó néhány. Gyakrabban fordul elő róka, farkas és nyúl. Ezek ugyanis nemcsak a mezőket keresik fel, hanem a nádasokat is, és mivel jól elrejtőznek, és lehetetlenség őket kiűzni, csak télvíz idején. Fagykor, a tavak beállta után felgyújtják a nádasokat, miközben ezek széltében-hosszában égnek, és csaknem az egész táj lángol, minden élőlény rémülten menekül. A vadászok ekkor körülállják ezeket a részeket és a lángok segítségével kiűzött vadakat nem kisebb élvezettel, mint haszonnal ejtik el. Ilyenkor a menekülő hódokkal és vidrákkal együtt nemcsak hatalmas mennyiségű farkast és rókát, hanem olykor dámvadakat és szarvasokat is zsákmányolnak. (b) Istvánffy irja a XVII. könyv f.m. 197. oldalon, hogy e tájon már régóta nagyobb és kisebb barmok számtalan csordája legelészik, és hogy ezeket Európa különböző és távoli tájaira szokták hajtani. Vadhiány Vadászat 15