Bél Mátyás: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1980/81-2. Bél Mátyás: Csongrád és Csanád megye leírása. Megjelent a szerző születésének 300. évfordulójára. (Szeged, 1984)
Parschitius ismerte és idézte a Tripartitumot, Szenczi Molnár Albert lexikonát, Petrus Bizarrus, Johannes Sommer, Révay Péter, M. Sámuel Budinas, Katona Mátyás, Johannes Marting és Petrus Ratagus egy—egy munkáját. Amint látható, egyrészt a humanisták jólismert, alapvető' könyveit, másrészt korának friss, főleg protestáns munkáit használta föl, amire Wittenbergben könnyen lehetősége is volt. A kézirat végén index található a megyék, városok, kolostorok és erődök felsorolásával. Számos üresen maradt, de beszámozott oldal arra utal, hogy bizonyos kiegészítéseket még kívánt tenni. Az egyes megyék ismertetésénél előbb röviden összefoglalta a főbb jellegzetességeket, továbbá rendszerint a megye nevének eredetét és a helyét a térképen. Ezután ismertette határait, a szomszédos megyéket, majd sorra vette a szabad királyi városokat, azután a mezővárosokat, a várakat, falvakat és végül a vizeket [folyó, patak, tó, gyógyvíz, stb]. Nem feledkezett meg jelentősebb történeti eseményekről sem. Bél munkájával összehasonlítva szembeszökő az a tény, hogy Parschitius sokat írt a protestantizmusról, amig az ilyen, nem katolikusokra vonatkozó információkat a cenzúra Bél kézirataiból kihagyatta. Parschitius előszavában nem titkolta, hogy az általa leírt megyéket ő nem járta be, csak térkép, és írott források, illetve általunk ma már nem ellenőrizhető szóbeli, sajtó és röplap anyag segítségével dolgozta föl. Ahogy északról délre haladt a leírásban, ismerete úgy vált gyérebbé, több a tévedése is. De ez nem az ő hibája,hiszen ellenőrzésre nem volt lehetősége. Mivel megfelelő térkép nem állt rendelkezésére (ebben az időben nem is volt ilyen) sokszor a megyék határainak leírása is téves, vagy esetleges. Parschitius fentebb — szükségszerűen — bővebben ismertetett munkája igazán utóélete révén válik fontossá számukra. Ugyanis a kézirat hamarosan Bélhez került. Nem tudjuk pontosan mikor és kitől. Az sem ismert, hogy Bél kérte és fizetett is érte vagy ajándékba kapta. Az bizonyos, hogy Parschitius készülő munkájáról a kortársak tudtak, Bél is. Hogy személyesen ismerték-e egymást, arra nincs adatunk. Tény az, hogy az 1710-es évek közepén már Bél tulajdonában volt, több helyen beleírt — lapszélre, üres féloldalakra, sőt az összefűzött kötetbe külön lapot is beragasztott. Valószínű, hogy Parschitius halála után a hagyatékát elárverezték, és ekkor került Bélhez. Némi támpontot nyújt maga a kézirat. Ugyanis a kötet első lapja (jelzete I.)egy beragasztott levél, amelynek írója Burius Dániel, címzettje pedig Bél. Sajnos keltezése nincs, de a szöveg arra utal, hogy a kéziratot küldő kísérőlevélről lehet szó, amit megerősít a beragasztás ténye is. A levélben a hozzáírt dicsérő szavak is jelzik, hogy Burius Dániel tudott Bél nagy vállalkozásáról. Mivel esett már atrról szó, hogy a két tudós között szoros kapcsolat volt, és Burius ezidőben Németországban élt, az ő közbenjárása ez ügyben eléggé indokolt volna. Mindenesetre az eddigieket teljes bizonyssággal igazolni nem tudjuk. 85 85 A levél teljes szövege: Clarum PANNÓNIÁÉ germen doctissime BÉLI, Arcta juncte mihi FAUTOR amicitia : Altos fatorum Tua pandere penna recessus, Dum cupit, obruta queis HUNG ARA LINGUA jacet; Conatur, fateor, quod non conatus adusque Est quisquam, nee habet Patria terra parem Ausu coepta pio, fidenter promere perge, Non fallont nisus digna brabea Tuos. Boni ominis ergo adnectere pauca haec voluit, gratnlabundus, DANIEL BURIUS UNGARUS m
