Bél Mátyás: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1980/81-2. Bél Mátyás: Csongrád és Csanád megye leírása. Megjelent a szerző születésének 300. évfordulójára. (Szeged, 1984)

közül sokan Hollandiába, Angliába mentek, a 18. század elején ismét a német egyetemeket részesítették előnyben. A hallei egyetemen 1700—1714 között (tehát amikor Bél is ott járt) összesen 112 magyar diák tanult. A hallgatók itt sajátították el koruk magasfokú teológiai, történelmi, pedagógiai és természettudományi ismereteit. Természetesen ezek az egyetemek még vallási hovatartozás szerint tömörítették a diákokat. Haliéba az evangélikusok jártak és elsősorban pietisták. Wittenberg megmaradt a hagyományos, „ortodox" evangélikus tanok központjának, és a két intézmény ádáz küzdelmet folytatott egymás ellen. A másik jellegzetesség az volt, hogy az itt tanulók még a különböző' tudományokat együtt tanulták és a szakosodás elég kezdetleges volt, szemben a nyugat-európai egyetemekkel. A hazatért tanítványok egyszemélyben voltak teológusok, tanárok és természettudósok. Bél számára Halle az új ismeretek szerzésének és az eddig tanultak rendszerezésének a lehetőségét jelentette. Úgy véljük Burius tanítása nyomán Bél már ismerte a a pietista tanokat, mégis igen sokat jelentett számára a pietizmus központjába kerülni. Egész életét meghatározó tudományos élmény azonban három nagy területen érte: megismerkedett a Francke, Cellarius nevével jelezhető' államelméleti—földrajzi iskola eredményeivel, a történetírás és a segédtudományok terén elért újabb módszerekkel — részben a Cellarius, részben Ludewig nagy forráskiadványaira gondolunk —, végül a Thomasius képviselte „polgári keresztény felvilágosodás" elméletével.

34 A hallei évek arra is rádöbbentették, hogy hazájáról, a magyar királyságról, annak történetéró'l, népeiró'l, szokásairól milyen keveset tudnak, és azt is tévesen, rosszul ismerik a külföldi emberek. De azonnal belátta, hogy elsősorban a hazai tudományos állapotok alacsony színvonalában, illetve hiányos voltában keresendő a magyarázat. Magyaroszágról nincs megfelelő térkép, jó leírás, nincsenek megbízható adatok; nincs ismertetés a népről, a magyar nyelvről, az itteni népek szokásairól. Ezért szükség van mielőbb a hiányok pótlására. Ennek egyik legfőbb gondja azonban a hazai oktatási rendszer alacsony színvonala. Bél az iskolai — pedagógiai kérdésekben is igazi szakemberré lett Németországban, és ezirányú tapasztalatait hamarosan otthon gyümölcsöztethette. Bél 1707-ben rövid ideig tartó németországi tanítás után, (Magdeburg melletti bergeni gimnázium rektora volt) 1708-ban hazatért Magyarországra. Úgy véljük, Haán Lajos tévedett, amikor úgy gondolta, hogy Bél szívesen kinnt maradt volna Bergenben véglegesen.

35 A korábbi példák (Parschitius, Pilarik, Burius, stb). azt bizonyítják, hogy a hazai zűrzavaros viszonyok ideig—óráig eltávolíthattak, vagy kinnmaradásra bírhatták Őket, de a helyzet javulása után visszatértek, és atyáik, elődeik, nyomdokába lépve folytatták lelkészi, tanári stb. munkájukat. Nem kívánjuk Bél áldozatvállalását mitizálni, de tudatos, magavállalta döntését hazatérte utáni konkrét működése is igazolja. Besztercebányán régi tanára, Pilarik János keze alatt tanított az iskolában. Ma még nem teljesen ismeretesek a tények, de bizonyos, hogy Bél nemcsak szimpatizált Rákóczival és a szabadságharccal, de a fejedelem biztosította vallási türelmet és Rákóczi művelődéspolitikáját kihasználva szeretett volna komolyabb lépéseket tenni az oktatás terén. Sajnos, ebből nem sok valósulhatot meg, sőt, amikor Heister csapatai 1708. végén bevonultak a városba, Bélt az együttműködés vádjával kishíján fölakasztották. (Ha Kray Jakab példájára gondolunk, aki ugyanebben az időben nem kerülte el Heister vesztőhelyét, akkor örülhetünk, hogy a besztercebányai iskolamester nem jutott az ő sorsára, amivel a magyar tudomány is óriási egyéniséget veszített volna). Ebben a gyanúsításban nem kis szerepe volt a hazai evangélikus körökben 34 Vö. WELLMANN Imre: Bél Mátyás. Történelmi Szemle, 1979. pp. 381—391. p. 382. 35 HAÁN i. m. p. 19. 122