A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1980/81-1.(Szeged, 1984)

Újkori történet - Péter László: A szabadkőművesség Szegeden 1870–1950

ság letörésére a közüzemek „kommunizálását" követelte, és fölszólította szabadkőműves testvéreit minden progresszív mozgalom támogatására (uo. 350). A forradalomban való szerepüket kétféleképpen ítélik meg. Hoffer visszaemlékezésében, már a fölszabadulás után, azt hangsúlyozta, hogy résztvettek a forradalmak előkészítésében, sőt azt írta: „szerénytelenség nélkül állítom, hogy a továbbiakban mi irányítottunk". Az október 16-i városi közgyűlésen, szerinte, Tonelli Sándor mint az Árpád páholy szónoka terjesztette elő javaslatát a kiegyezésről szóló törvény hatályon kívül helyezésére; Becsey Károly, szintén az Árpád tagja, kezdeményezte a rendkívüli közgyűlés összehívását „a végzetes örvénybe jutott Magyarország megmentése végett". S az összehívott közgyűlésen, már az őszirózsás forradalom győzelme után, november 2-án, Móra Ferenc ama híres beszédét, melyben a köztársaság kikiáltását indítványozta, Hoffer szerint szintén mint a Szeged páholy képviselője mondotta el. Ha ez igaz, akkor jobban értjük Mórának azt a beszéde elején tett kijelentését, hogy nyolc társa megbízásából szövegezte meg indítványát (Szegedmonográfiája,73).Nyilván a Szeged páholybeli „testvéreinek" megbízásából! Ezzel szemben Tonelli maga, Kelemen Béla krónikájának bevezető tanulmányában, 1922-ben, érthetően tagadta ilyetén szerepüket. Azt írta: „A szabadkőművesség, melynek radikális páholyai Budapesten az októberi forradalom előkészítésében nagy szerepet játszottak, Szegeden mint szabadkőművesség a forradalmat bevezető mozgalmakban nem vett részt. Szegeden két páholy állott fenn, a régi Árpád páholy és az újabb keletű Szeged páholy, melyben az előbbiből kivált radikális elemek tömörültek. Az Árpád páholy helyzetét a forradalmat megelőző időkben legjobban az jellemzi, hogy éppen a főmestere, Pálfy József volt az, aki a munkapárt [Tisza István pártja, kormánypárt!] programjával fellépett [országgyűlési képviselőnek], s a páholy tagjainak legnagyobb része őt támogatta. 1918 végén Dettre János dr., akkor már kormánybiztos, éppen azzal az indoklással tagadta meg a neki fölajánlott főmesterseg elfogadását, hogy a páholyt nem tartja elég radikálisnak. A Szígyártó Albert vezetése alatt álló Szeged páholy állandóan a radikálisabb álláspontot képviselte ugyan, de viszont belső visszavonások miatt nem tudott érvényesülni. így a szegedi szabadkőművességből legfeljebb egyes egyének voltak azok, akik a Károlyi-pártban hangadó szerepet vittek, de magát az intézményt a higgadtabb felfogás alapjáról letéríteniök nem sikerült; A szélsőbb elemek hangja itt is abban a mértékben erősödött ugyan, mint az országban a rend bomlásnak indult. A radikálisok és mérsékeltek között az első nyílt összecsapásra a két páholynak egy október elejei közös értekezletén került a dolog, mikor az október végére tervezett királylátogatás ügye volt a napirenden. Ekkor már megtörtént a bolgár front áttörése, folyamatban volt a német visszavonulás nyugaton, és szeptember 30-án elhangzott Budapesten a marasztaló ítélet a galileistáknak antimilitarista propagandája ügyében, akik defetista röpiratokat igyekeztek becsempészni a katonaság körébe. Az értekezleten Schweiger Miksa, a Szeged páholy tagja, azt az álláspontot képviselte, hogy a szabadkőművesség forradalmi szervezet, és így a királylátogatásról nem vehet tudomást. Vele szemben Bokor Adolf, az Árpád páholy helyettes főmestere fejtette ki, hogy a szabadkőművesség a magyar alkotmány alapján áll, és a királyban az államnak a fejét tiszteli. Következésképpen a páholyok tagjai nemcsak más minőségükben tartoznak megjelenni a királylátogatásnál, hanem a szabadkőművesség mint testület is tartozik magát a többi társadalmi egyesületek sorában képviseltetni. A megjelentek nagy többsége Schweiger Miksa indítványát elvetette. így a leszavazottak, amennyiben képesek voltak rá, egyéni propagandára voltak utalva" (Kelemen, 3—4.). 278