A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1980/81-1.(Szeged, 1984)

Művészettörténet - Szuromi Pál: A kifejezés bűvöletében (Varga Imre művészetéről)

A művész által tervezett betcnpalánk helyett ugyanis geometrikus sémájú kőtömb kereteket kapott a műalkotás, egyben a zománcanyagban elképzelt falragaszok is elmaradtak. Ezzel viszont lényegesen megváltozott a kompozíció hangulata és értelme. Mert a monstrum kó'tömbök előtt az eredetileg rejtőző, lapuló alak egyszerűen célponttá alakult, hiába simul a vájatolt kőfalhoz. S hiába lett öblösebb, magasabb a figura háttere, pusztán látszólagos ez a monumentalitás. Varga kisplasztikájában éppen az volt a nagyszerű, hogy tartalmilag motiválta a partizán sorsában rejtőző tragikus, monumentális elemeket, és mindamellett életszerű, tárgyilagos jellemzést adott. Ennek érdekében nyilvánvalóan felhasználta a hétköznapi tárgyak közvetlenségét, a pop art tanulságait, aztán szervesen összeépítette ezeket a naturalistán, expresszíven fogalmazott bronzfigurával. Nem említettem talán, de a HŐsi emlékmű bronztestén is valódi, ácsszöggel felerősített kitüntetések díszelegnek: vagyis egy jellegzetes kontaminációs eljárást tapasztalhatunk. A portréemlékműveknél is többször jelentkezik ez a megoldás, bár itt kötöttebb feladata van az alkotónak. Úgy kell megformálnia plasztikáját, hogy abban az általánosabb eszmei utalások szomszédságában a találó egyéni, karakterisztikus vonások is érvényesüljenek. Az eddig tárgyalt művekben a kollektívebb érvényű, jelképesebb tartalmú kifejezés dominált, most viszont módosul a helyzet. Az Erőltetett menet személytelen vonulatából kilép egy sovány, szelíd természetű fiatalember, s ugyanilyan szelíden és zártan nekitámaszkodik egy fakorlátnak. Alig gyűrődő köpenye, szabályos testtartása valamiféle fegyelmezettséget sugároz, ugyanakkor a kissé előrehajló, finom fejforma egy magába mélyedő', merengő férfit érzékeltet. Bensőséges lírai fegyelmezettség jellemzi tehát a figura megjelenését, habár közel sem idillikus hatású ez a menet közbeni meditáció. Mert az ormótlan bakancs ; a nyersebb, szögletesebb formájú kockakő talpazat és korlát voltaképpen ellentétben áll a munkaszolgálatos szelíd, lírai természetével, viszont a történelmi pillanat realitására, a figura helyzetére, sorsára utalnak. Radnóti Miklós sorsáról van szó, egyben Varga Imre egyik legátszellemültebben megoldott emlékművéről. Csupán a változatosság kedvéért említem, a mű egyik elhelyezésénél ugyancsak csorbát szenvedett a művész elképzelése. De most hagyjuk a részletezést. Inkább jelezzük még: a nagy költő mintázásánál nyoma sincs Varga játékos, szkeptikus vénájának, mint ahogy a jeles proletárfestő Derkovits Gyula alakját is lírai pátosszal jellemezte. Igaz, a Radnóti kompozíció átéltebb, sallangtalanabb, mégis többé-kevésbé rokonok és tanulságosak is ezek a művészemlékművek. A derkovitsi környezet például az alkotó legjellegzetesebb képi motívumára alapozódik (nevezetesen az ablakra), ami a Hommage á Chagallnál — mint emlékezhetünk — repülő hegedűsként és keresztes, kupolás formákban jelentkezett. Valójában ez egy önelvűségre törekvő, belső indíttatású szobrászi értelmezési forma, amelyet a Radnóti emlékmű példáz a leglakonikusabban. Ám hogyan értelmezze az alkotó a forradalmár politikusok, az államférfiak személyiségét, történelmi küldetését? Hiszen az ő életművükből nehezebb kiemelni olyan konkrétabb, bensőségesebb tárgyi elemeket, mint egy-egy művész pályájából. De Varga Imre leleményes, szellemes alkotó. A Mohácson felállított Lenin emlékmű vagy a Budapesten látható Károlyi Mihály plasztika úgy idézi meg e különböző nagyságú és természetű egyéniségek alakját, hogy a találó egyéni minősítés továbbra is megmarad. A pedáns megjelenésű, de botra támaszkodó, fáradt, megtört Károlyi figura például majdhogynem ellentétes hangzatú a föléje magasodó, gótikus méltóságú boltívvel. Csakhogy szabálytalan, részekre tagolódó ez a „diadalív", miként a Károlyi Mihály által képviselt magyar polgári progresszivitásban is a befejezetlenség, a töredékesség érvényesült. Másfajta szobrászi ötletet mutat a Lenin emlékmű, noha 398