A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1980/81-1.(Szeged, 1984)

Művészettörténet - Szuromi Pál: A kifejezés bűvöletében (Varga Imre művészetéről)

a torzos, kísérteties megjelenítés árulkodik erró'l, hanem a plasztikák egészének szerkezeti megvalósulása. Hisz a dinamikusabb, esendőbb hatású elemek mindkét alkotásnál egyféle határozottabb, zártabb egészben végződnek, ami a magányos figuránál a csajkát tartó kéz vállcsúcsát jelenti. Ilyen meggondolás alapján akár személyre szóló értelmezést is kaphat az Erőltetett menet, mint ahogy a művész szemegvallja: „... nem csupán a valóságban halad ez a menet..., ez a menet egy ember útja is...". Mindenesetre érzékenyen jelzik e háborús tematikájú művek Varga eleven történelmi érdeklődését, emberi-művészi felelősségtudatát, egyben árnyalt látásmódjáról, mesteri kifejezőképességéről is tanúskodnak. Varga Imre történelemszemléletét és emberfelfogását elsősorban köztéri művei reprezentálják. Az ilyen alkotások hatnak legintenzívebben a közgondolkodásra, mert többé-kevésbé beépülnek a mindennapi információk rendszerébe. Európa- és világszerte erőteljes hagyományai vannak e műfajnak, ami nyilvánvaló összefüggésben van a mindenkori társadalmi, történelmi gondolkodással. Lényegében azt jelenti ez, hogy az uralkodó, a hadvezér — a kiemelkedő egyéniség — mindenféleképp az átlagos ember felett áll. S ennek megfelelően : magas talpazaton, úgynevezett „nemes" anyagokból és méltóságteljes, eszmei színezetű beállításban kell a közösségi fórumokon megjelenniük. Igaz, a görög olimpiai szobrok emberközelsége vagy Rcdin Calaisi polgárainak elhelyezési terve ellenkezik ezzel az elvvel, ám ettől az általános gyakorlat változatlan marad. A magyar köztéri plasztikában a hatvanas, hetvenes év°kben indult meg egy egészséges erjedési folyamat, melynek eredményeként életszerűbbé, közvetlenebbé és differenciáltabbá vált az emberábrázolás. Mint e dolgozat eleién említettem: összecseng ez a szellemi élet, a társadalomszemlélet átformálódásával, ugyanakkor sajátos része egy nemzetközi jellegű művészeti orientációnak is. Nos, Varga Imrének mindenképpen jelentős, meghatározó szerepe van a köztéri szobrászat megújításában. Az újítás természetesen kockázatos dolog. Különösen egy olyan társadalmi közegben, amelyben még elevenen él a konzervatív művészetszemlélet, a vizuális kulturáltság meglehetősen elmaradott. Emlékezzünk csak a kitűnő Prométheusz fogadtatására, a megrendelői visszautasításra, s máris nyilvánvaló: valóságos konfliktusokról van szó. Szerencsére Varga kitartó, következetes alkotó, nem tette alacsonyabbra művészi mércéjét. Nyilván ennek köszönhető, hogy az elsők között állított fel absztrakt, dekoratív kompozíciót közterületen, majd újabb és újabb meglepetésekkel szolgált. A maga hatásos eszközeivel egyszerre rombolta és frissítette az avas beidegződéseket, közben szükségszerű megalkuvásokra kényszerült. De ne vágjunk a dolgok elébe, haladjunk tovább a megkezdett gondolati, tematikai irányú útvonalon! Hisz Varga köztéri munkásságában is folytatódik a kivételes történelmi mozzanatok megidézése, a háborús idők szorításában levő ember magatartásának bemutatása. S talán az előzőleg érintett alkotások tartalmi, hangulati jegyeihez a Partizán emlékmű áll a legközelebb : itt is a kiszolgáltatottság, a veszélyeztetettség gondolatkörével találkozunk. A mű kisplasztikái változatán fapalánkhoz lapuló, kiterjesztett karú, oldalra fürkésző bronzfigurát látunk, amelynek mozdulata, arckifejezése elszántságot és félelmet tükröz. A magányos alak fölött, a palánk felső részén szakadozott plakátok, falragaszok jelentkeznek, felvillantva a korszak szellemi arculatát, az üldöztetések légkörét. Mintegy kitágítja és értelmezi ez a mozzanat a némiképp krisztusi beállítású partizán cselekedetét, így még hitelesebbnek, drámaibbnak érezzük a palánkhoz lapuló riadalmat. Találóan jelzi a plasztika a magyar ellenállási mozgalom esetleges, szórványos jellegét : egészében véve pedig színvonalas történelmi és művészi dokumentum. Sajnos nem mondható el ugyanez az Újpesten felállított köztéri változatról. 396