A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1980/81-1.(Szeged, 1984)

Régészet - H. Vaday Andra: Késő szarmata agyagbográcsok az Alföldön

A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve 1980—81/1 KÉSŐ SZARMATA AGYAGBOGRÁCSOK AZ ALFÖLDÖN H. VADAY ANDREA (MTA Régészeti Intézet) Az alföldi szarmata szállásterület kerámiájának jelentó's része a korongolatlan edényanyag. Már az i. sz. I századtól kezdve megtalálható mind a telepen, mind pedig a temetőben. A rendkívüli szegényes formavariációjú típusokon belüli különbségek a háztartásban, gazdaságban betöltött szerepüktó'l függő nagyságrendbeli eltérésekben mutatkoznak meg. Településeken a nagyobb hombár, nagy és középméretű fazekak mellett gyakoriak a kisebb bögrék: Az utóbbiak kerülnek eló' leggyakrabban a sírokból is. E szabadkézzel készült, primitív, olcsó edényekre jellemző' az egyenetlenül kidolgozott, meggyúrt alapanyag. A soványításhoz használt adalékanyagok %-os összetétele alkalomszerű, s nem felel meg a nyersanyag minőségi követelményeinek. Az égetés előtti szárítás nem tökéletes, sokszor teljesen el is marad, és az ezt követő égetés során az agyag nem fokozatosan veszti el a víztartalmát, hanem hirtelen, így az edény felülete kiszárad, kiég, összehúzódik, a belső felület szinte nyers marad. A gyorsan összehúzódó felület megrepedezik, az eldolgozatlan nagyobb rögök mellett mélyebb repedések támadnak, és a felületi sérüléskor az edény morzsálódva törik szét. A primitív égetési technika miatt a sárgás, barnás edényeken sokszor feketés, sötétbarna foltok maradtak. Ez a kerámiafajta egészen a népvándorláskor végéig nyomon követhető. A

IV. század végén feltűnik a fenti kerámia mellett egy új edényfajta. Ennél megfigyelhető hogy az alapanyagot igen gondosan készítik elő. Annyira soványítják az agyagot, hogy az még formálható. A soványítás miatt azonban az anyag sokkal kevesebb vizet vesz fel és égetés során nem repedezik meg. A soványításhoz kvarc és csillámszemcsés folyami homokot, apróbb vagy nagyobb szemcsés kavicsot használnak. A soványító anyagot szitálják felhasználás előtt, amire a törésfelületek egyenlő nagyságú szemcséje ill. szemcseeloszlása is utal.

1 Ritkán ugyan, de megfigyelhető, hogy egyes középméretű fazekaknál az edény belsejét nagyobb szemcsés kaviccsal vonják be rétegesen, a mortariumokhoz hasonlóan. Az edények külsejét, néha a belső felületet is vékonyan, hígabb agyagos lével gondosan elsimítják. Ilyenkor a csillámos, kvarcos soványítású edénynél a felületen a szemcsék a simítás irányában rendeződnek lapjukkal, s a felszínen csillogó, angobe szerű réteget alkotnak. Ha ez a vékony réteg megsérül, előbukkan az edény szemcsés struktúrájú anyaga. Az adalékanyagoktól és az égetési hőfoktól függően az edények színe halványságra vagy feketésbarna, kissé 1 A szemcsés soványítás a római, korongolt házi kerámiánál is szokásos, példányai a kereskedelmi csatornákon át eljutnak a barbaricumba is. A provinciális áru hatása lemérhető a gepida anyagban is. A későszarmata leletanyagban elég gyakori a világostól a sötétszürke, feketés színű, kavicsos, szemcsés soványítású gyorskorongon készült római hatást mutató edényfajta, mely azonban formailag és technikai kiviteli részleteiben lényegesen különbözik az általunk tárgyalt edényektől. 31