A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1980/81-1.(Szeged, 1984)

Újkori történet - Péter László: A szabadkőművesség Szegeden 1870–1950

Ezért meg akart tőle szabadulni, megbízta hát csongrádi ügyvédjét, hogy tíz évi törlesztésre adja el: tíz egyenlő részletben 1200 négyszögöles holdanként kamatmentes 20—20 forintért. Amikor azonban a vevők jelentkeztek, az uradalom visszavonta az ügyvédnek adott megbízását, helyette egy mérnökre bízta a parcellázást, ő pedig már nem 20, hanem 30 forintért adta holdanként, sőt a vevőnek az utolsó öt évben kamatot is kellett fizetnie. Nyilvánvaló, hogy a földéhes parasztság, miután már az előnyösebb föltételek közepett reményt látott a földszerzésre, nem lépett vissza, hanem átkozódva, de kifizette a többletet. A harmadik eset még vádolóbb a nagybirtokra. A titeli uradalom 1894-ben kétszáz munkást vitetett Csongrádról csak azért, hogy ott sváb aratóit szerződéses kötelezettségeik teljesítésére kényszerítse. Magyarán: a csongrádiakat sztrájktörőknek vitték oda — tudtuk nélkül. Mihelyt jelenlétükkel az uradalom elérte célját, a csongrádiakat szélnek eresztette: ezek „éhségtől elcsigázva, nyári keresményüktől megfosztva, sokan betegen, de mindannyian a végletekig elkeseredve érkeztek vissza Csongrádra" (100). Ezek után furcsa fordulat Holló részéről, hogy mégis úgy vélte: „Mindezek dacára az agrárszocializmus bacillusa a szomszédos Szentes városából lett behozva. A szentesiek, kik a városuk határában fekvő földek egyenlő elosztásához már térképet is készítettek, éjjeli gyűlést tartottak Csongrádon, hol 280 munkás kötelezte magát egy órai pihenővel csupán reggeli 6 órától esti 6 óráig dolgozni, s e munkáért az aratási idényben 3 forint napibért követelni." A másik csongrádi előadó, Blázsik Mihály (1871—1950) tanító, jó szemmel vette észre és szedte pontokba a mozgalmat előidéző tényezőket. Ilyen a napszám csökkenése, a vállalkozók jancsibankója, amely a kevés bért még jobban lehúzza. Összefoglalóan: „Tehát a munka hiánya, a munkáskéz szaporodása, a vállalkozók zsarolása, a nagybirtokosok egy részének a munkásokkal való embertelen bánásmódja, a kisbirtokosok tönkretétele szülték meg még a 80-as évek alatt azt az elégedetlenséget, amelyet a dologkerülők a jövendő paradicsombeli állapot hatása alatt lelkesedéssel fogadtak, melybe csak bele kellett dobni az üszköt, hogy fellobbanjon" (67—68). „Elfojtására az erőszakot nem helyeslem" (70) — mondta, s néptanítóhoz illően a megoldást a nép nevelésében, oktatásában látta, de mint szabadkőműves az egyházi iskolák ellenében az állami oktatást szorgalmazta, mégpedig ingyenesen: töröljék el a beíratási díjat, tandíjat (71). A harmadik csongrádi hozzászóló Mátéffy Kálmán főszolgabíró volt. Jogállása hangneméből is kitűnik : egyes szám első személyben számolt be arról, hogy pár hónapja a földmunkások népgyűlésre kértek tőle engedélyt. Megjelentek — úgymond — „a vidéki apostolok" ; közülük néhány szentesi főfő korifeust sikerült egy titkos gyülekezésen meglepetnem" (78). Lefoglalta röpirataikat, lapjaikat, jegyzeteiket. A kézírásos jegyzetekből szemelvényeket mutat be, hogy bizonyítsa anarchista jellegüket. Akaratán kívül így a földmunkásmozgalom — bármi kezdetleges, de jellemző — költői alkotásait megőrizte számunkra. íme egy május elsejére szánt „szavalat" : Májusi regg bíbor pírja vonja körül az eget, Fodros szélű forradalmi vörös zászló integet, Mintha mondni volna készen: Talpra, sorba, emberek! Jogotokért, szabadságért egy világgal küzdjetek! Csúf szenvedély a zsarnokság, szörnyű reá az átok, Reszkessetek, jő számadás, ti százkarú zsiványok! A sok trónus cifra lábát szolgakezek faragták, Lehet, hogy a szolgakezek egykor össze is zúzzák! 269