A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1980/81-1.(Szeged, 1984)

Újkori történet - Lakatos Pál–Zombori István: Parschitius Kristóf leírása Csanád, Bodrog és Csongrád vármegyéről

alapították a hun-avar országot. Sokat harcoltak Nagy Károllyal és másokkal. Arnulf császár idején érkezett a magyarok egy újabb hulláma Szkítiából és a Meotis mocsaraiból. Említi a kalandozásokat, majd Szent Istvántól kezdve fölsorolja Magyarország királyait, egészen I. Lipótig és I. Józsefig. Leírja a magyar állam berendezkedését, a legfontosabb politikai tisztségeket. Rendkívül gazdag a listája azoknak a műveknek, amelyeket munkája során fölhasznált. Plinius, Pomponius Mela, a fuldai évkönyvek, Regino prümi apát, Pietro Ranzano, Thuróczy, Bonfini, Istvánffy, Zsámboky, Wolfgang Lazius ismert művei mellett Parschitius ismerte és idézte a Tripartitumot, a Molnár-féle lexikont, Petrus Bizarrus, Sommer János, Révay Péter, M. Sámuel Budinas, Katona Mátyás, Johannes Marting és Petrus Ratagus egy-egy munkáját. Amint látható, egyrészt a humanisták jólismert, alapvető könyveit, másrészt korának friss, főleg protestáns munkáit használta föl, amire Wittenbergben könnyen lehetősége is volt. A kézirat végén index található a megyék, városok, kolostorok és erődök felsorolásával. Számos üresen maradt, de beszámozott oldal arra utal, hogy bizonyos kiegészítéseket még kívánt tenni. Az egyes megyék ismertetésénél előbb röviden összefoglalta a főbb jellegzetességeket, továbbá rendszerint a megye nevének eredetét és a helyét a térképen. Ezután ismertette határait, a szomszédos megyéket, majd sorra vette a szabad királyi városokat, azután a mezővárosokat, a várakat, falvakat és végül a vizeket, vagyis folyó, patak, tó, gyógyvíz stb. Nem feledkezett meg jelentősebb történelmi eseményekről sem. Bél munkájával összehasonlítva szembeszökő az a tény, hogy Parschitius sokat írt a protestantizmusról, amíg az ilyen nem katolikusokra vonatkozó információkat a cenzúra Bél kézirataiból kihagyatta. Parschitius előszavában nem titkolta, hogy az általa leírt megyéket ő nem járta be, csak térkép és írott források, ill. általunk ma már nem ellenőrizhető szóbeli, sajtó és röplap anyag segítségével dolgozta föl. Ahogy északról délre halad a leírásban, ismerete úgy válik gyérebbé, több a tévedése is. De ez nem az ő hibája, hiszen ellenőrzésre nem volt lehetősége. Mivel megfelelő térkép nem állt rendelkezésére, (ebben az időben nem is volt ilyen) sokszor a megyék határainak leírása is téves, vagy esetleges. Csongrád megye leírásakor helyesen állapította meg Parschitius, hogy a terület mezőgazdasága igen jelentős. Abban is igaza volt, hogy a török alatt a megye sokat szenvedett. Már a földrajzi meghatározás jóval több téves adatot tartalmaz. Ebben azonban a már említett térképhiányt, illetve a meglevők pontatlanságát kell látnunk. A különböző német, latin, francia, olasz térképek a számos földrajzi (vízrajzi, domborzati, tájolási) hiba mellett a magyar helységek neveinek a leírásakor is rengeteg elírást követtek el. Ezzel magyarázható a ma már csak nehezen, vagy egyáltalán nem azonosítható helységek megléte. Csongrád megye esetében ilyen például a Bériek, Hédin, stb. A 17. század végén Bodrog megye határa Szeged alatt húzódott, egészen a Tiszáig. Külföldi térképrajzolónál így aztán könnyen megesett, Szeged a határon belülre — azaz Bodrog megyébe került. Ezzel indokolható, Szeged tárgyalása Parschitiusnál a Bodrog megyei részeben. A szegedi vár középkori eredetű, de még az újabb szakirodalomban is föl-föltűnik az a nézet, hogy a törökök építették. Ezért igazán nincs mit fölróni Parschitiusnak. Bár az 1513-as évszám téves a város elfoglalásával kapcsolatban, az 1552-es „szegedi veszedelem" leírása érdekes és alapjában véve helyes, akárcsak amit Szegedi Kis Istvánról elmondott. 228