A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1980/81-1.(Szeged, 1984)

Néprajz - Nagy Vera: Ünnepi táplálkozás Hódmezővásárhelyen

GAZDÁLKODÁS A táplálkozás nyersanyagainak megszerzése A gazdálkodás a táplálkozást mindenkor alapvetően meghatározó tényező. Ettől elválasztva nem lehet vizsgálni, mivel a termelés változásai a táplálkozás változásaiban is visszatükröződnek, s ez éppúgy érvényes az ünnepi táplálkozásra, mint a hétköznapira. Fényes Elek 1851-ben megjelent geográfiai szótárában gazdag vidéknek írja le Vásárhelyt és környékét. Megemlíti a gazdag termékenységű fekete földet, a zsíros legelőket, az országos hírű baromvásárokat, ahol „gyönyörű magyar ökröket láthatni."

4 A 19. század közepén a tőkés termelés fellendülése Nyugat-Európában nagymértékben növelte az igényeket a mezőgazdasági nyersanyagok iránt. Ez tette lehetővé az agrárkonjunktúra kibontakozását Magyarországon, melynek során a gabonatermelés fokozatosan túlsúlyba került az állattartással szemben, s az 50-es években kezdődő ujabb világpiaci gabonakonjunktúra idején a mezőgazdaság vezető ágává vált. A piaci lehetőségek kiszélesedésével a földművelés kiterjeszkedett a jószágtartást szolgáló közlegelőkre. A vásárhelyi pusztát, a közös külső legelőt 1852-ben osztották ki. Az ettől kezdve fokozódó tanyásodási folyamatban a jószágtartás már csak alárendeltje a földművelésnek.

5 A század második felében az ármentesítési munkálatok is éreztették hatásukat a gabonatermelés területi növekedésében. A változást Török Károly is felismerte az 1860-as években: „A mily arányban emelkedett az utóbbi időkben a földművelés, épp oly arányban szállott alá a baromtartás. Ezelőtt egy két-három házhelyes gazdának — az ilyen itt nem valami ritkaság — megvolt két-háromszáz darab ökre, lova, száz-százötven darab disznaja, két-háromezer darab juha... Akkor a jószágból pénzelt a gazda ember, nem mint most az életből ; akkor csak annyit fogtak a földből szántás alá, amennyi a házi szükségre elég volt, hisz minek is bajlódtak volna többel, nem vette senki."

6 A táplálkozás legfőbb nyersanyagát a búza szolgáltatta, amit ezért „életnek" is neveztek. A kukorica széles körű elterjedése csak a 19. század közepére tehető. A burgonyával, majd a rizzsel együtt háttérbe szorította a korábban legfőbb táplálékok közé tartozó kölest.

7 A zöldségtermesztés a múlt században meglehetősen elhanyagolt ága a mezőgazdaságnak. Inkább csak saját szükségletre termesztettek egy kevés babot, borsót, lencsét, fokhagymát, vöröshagymát, paprikát, uborkát, káposztát, tököt.

8 Hasonló mondható el a gyümölcstermesztésről is, amely még a belső szükségletet sem elégítette ki. A földművelés alacsony színvonala és az időjárás viszontagságai miatt a fontosabb termények mennyisége sem volt mindig megfelelő. Egy-egy aszályos esztendőben alig volt kenyérgabona, a gyenge kukoricatermés pedig kihatott az állattartásra is. Különösen a legszegényebbek számára bizonytalanná vált a disznóhizlalás, ami a család egész évi húsellátását jelentette. Némi előrehaladás csak az 1910-es évektől következett be, amikor néhány tehetősebb gazda már korszerű talajművelő- és cséplőgépeket szerzett be, istállótrá4 Fényes E., (1851) 277, 278. 6 Magyarország tört. 1848—1890.

1. köt. 556; Tárkány Szűcs E., (1961). 213. 6 Török К.ЛШ7). 295. 7 Bálint S., (1977). 130. 8 Szeremlei S., (1911). 193. 144