Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1978/79-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Harmadik rész. (Szeged, 1980)

kisebb fiának módjára elnyeri a maga királyságát: megbünteti a bűnös hatalmasokat és oltalmazza, megsegíti a maga különös, betyárerkölcsével a rászorulókat. Rúzsa Sándornak ezt a jellemvonását vette észre regényében Móricz Zsigmond és a még említendő Robert Neumann is, és tágította, emelte szinte eposzi magasságokba. Alakját, életét, viselt dolgait szinte áttekinthetetlen gazdagságban szőtte át az élőszavas mondai hagyomány, meg a belőle sarjadt krajcáros ponyvairodalom, kalendárium, de annyi nagy írói alkotás is. A ponyvaigényű ábrázolások inkább ifodalomalatti rétegekben, az olvasni kezdő falusi és külvárosi társadalom körében voltak népszerűek. Azokban a rétegekben, amelyek még elevenen emlékeznek az élőszavas hagyományra is, ugyanakkor azonban akkori osztályhelyzetük naiv élményénél fogva ők is várnak a szabadító, igazságosztó hősre: Kossuthra, Rúzsa Sándorra vagy éppen Rudolf királyfira. Voltaképpen ezt az eleven népi nosztalgiát ragadja meg és bontogatja egyetemesebb esztétikai és erkölcsi igénnyel, alkotói küldetéssel Krúdy Gyula, Móricz Zsigmond, továbbá az osztrák Robert Neumann regénye is.

35 Paraszti visszaemlékezés szerint, amelyet öregektől gyermekkorunkban még magunk is hallottunk, burokban született, ezért a golyó nem fogta. Nem tűrte, hogy jelenlétében a teljes nevét kimondják. Tombácz János mesélte, hogy Rúzsa Sándor barátjának, Sárkány Jánosnak lakodalmára igyeközött. Egy pásztorgyerök az udvaron elhujántotta magát: János bácsi, gyün Rúzsa Sándor, gyün Rúzsa Sándor másodmagával. Amikor beérközött,mögfogta a gyeröknek a kézit : hogy hínnak engöm fiam? A gyerök bátran mondta neki: Rúzsa Sándor bácsi! Na most akkó levötte azt a kancsikát, leakasztotta a nyakábú Rúzsa Sándor. Elkezdte a gyerököt vágni, mint a répát. Hát persze, hogy a szögény gyerök ordított, sivalkodott, de senki nem merte védeni, mer akkó annak is baja lőtt vóna. Na kérdőm, hogy hínnakengöm? Aszongya aztán a gyerök, zokogva: hát Rúzsa Sándor bácsi! Akkor újból ütötte, ahogy csak bírta. Mögén mögkérdözte: hát kinek hínnak engöm? Az apád itt vót, ott vót! Aszongya aztán a gyerök: hát nem tudom. No jó van fiam, azt akarom, hogy ne tudd. Ekkor aztán eleresztötte a gyerököt. Fiam, az én nevemet sosë tudd, de sënki se tudja, hogy engöm hogy hínnak, de azt se, hogy én hun járok. Most tudod-é, hun vagyok én most fiam? Nem tudom. No látod, fiam." Végül a gyereket engesztelésből megajándékozta.

36 „Nincs nevem — írja Móricz Zsigmond ebből a hagyományból merítve, — néköm nincs nevem ! Se éjjel, se nappal, soha sincs nevem!" A Csöpögtető csárdában Móricz szerint ismeretlenül így förmed a nevét emlegető vendégekre : „Ide ügyeljenek ! Ha mégeccő valaki kimondja azt az igét, hogy Rúzsa Sándor, annak az utolsó perce lösz!"

37 Megszólítása, főleg emlegetése: Sándor bácsi, gazda, nagyparaszt, kögyelmes paraszt. Ebben nyilvánvalóan nevmágiás szorongások is lappangtak: Rúzsa Sándor is, az emberek is tartogattak az odaigézéstől. A maga módján betyár létére is ragaszkodik a valláshoz. Egy bizalmas rendőrtiszti följegyzés

38 szerint „ezt az elátkozott embert, akitől az egész környék retteg, még senki sem hallotta káromkodni, sőt azt sem tűri meg, hogy mások az ő jelenlétében káromkodjanak. Környezetétől megköveteli, hogy minden pénteken böjtöljenek. Ezen a napon a dohányzást sem engedi meg. Ajándék nélkül soha sem távozott szegény ember tőle, sem feleségétől. Utolsó falat kenyerüket is megosztják a szegényekkel. 35 Jókai M., Lélekidomár (1889, kritikai kiadás Sándor István kiváló gondozásában); Tömörkény 1., Betyárlegendák. Szeged, 1898; Bálint S., Történetek a szegedi betyárvilágból. Szeged 1961 ; Krúdy Gy„ Rózsa Sándor. A betyárok csillaga Magyarország történetében. Budapest, 1923. Új kiadása: 1971; Móricz Zs., Rózsa Sándor lovát ugratja. Budapest, 1941. Rózsa Sándor összevonja a szemöldökét. Budapest, 1942. Neumann, R., Die Freiheit und der General. Wien-München-Basel 1958. Verlag Kurt Desch. 36 Tombácz János 649. 37 Móricz I, 83,128, 288,298. 38 Dömötör S., 22. Rúzsa koponyájáról Lenhossék Mihály híres antropológusunk megállapította, hogy nincs benne semmi aljasságra valló elem. Herman О., A magyar pásztorok nyelvkincse. Budapest, 1914. 29. 509