Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1978/79-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Harmadik rész. (Szeged, 1980)

pókon kint a nyomáson játszadozó fiatalok, daloló paprikahasítók, kispadon détázgató férfiak jámbor asszonyi közösségek, a Kánai menyegzőként ünnepelt lakodalmak és halotti torok, hajdani havibúcsúk: az egész Alsóváros érett paraszti világszínjátéka. Közösségi hagyomány és egyéni helytállás az első világháború végéig kibúvók nélkül, olykor nagy személyes áldozatok árán is mindenkit kötelezett. Hősei már régen kint porladoznak „a szegedi anyaföld eresze alatt", de valamennyien részt kérnek e könyv szellemi tulajdonjogából. A feladatok tudatos vállalása a középiskolában Cs. Sebestyén Károly, a piarista Prelogg József, egyébként rókusi ivadék, majd az egyetemen Herrmann Antal, Mészöly Gedeon, Solymossy Sándor, továbbá egy felejthetetlen szegedi Bartók-hangverseny (1925) intelmeivel, egyidejűleg még Kálmány Lajos, Tömörkény István, Lőw Immánuel, Móra Ferenc, Juhász Gyula, Nyilasy Sándor szülőföldi útravalójával kezdődik. Tömörkényt még láttam, az alsóvárosi bagolyvárába zárkózott Kálmányt már nem volt módomban megismerni. A többiekhez viszont személyes kapcsolatok, élmények, tanulságok fűznek. Ezeket az emlékeket és ösztönzéseket egészíti ki a személyes gyűjtőmunka, amely eszményi teljességre törekedve azóta is szakadatlanul tart. Megilletődötten sorolom föl azokat, akik anyaggyűjtés, majd a Szegedi Szótár szerkesztése és főleg jelen művem írása közben segítségemre voltak. Kegyelettel gondolok azokra, akik már nincsenek az élők sorában. Balogh Ágnes (Móricz Zsigmond segítsége, 1941) 925