Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1978/79-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Harmadik rész. (Szeged, 1980)

Mindönkinek van szeretője, Csak énneköm nincsen, Kinek kettő, kinek három, De néköm ëgy sincsen. Jaj rúzsám odavagy... Ha az Isten egyet adna, Úgy mögböcsülném: Kezit-lábát összekötném, A füstre föltönném. Jaj rúzsám... Hogyha szépen könyörögne, Onnét is levönném, Előfognám, kapafokkal Jól megverögetném. Jaj rúzsám, odavagy... Hajtsd rá, nyomítsd rá, Szögény embör bunkózd rá. A jópálosnak nyilván valami változata volt a magyarembörtánc, amelyet röviden a táncoskedvű Tömörkény

32 említ: „Fújja a jópálos nótát, aminek hangjára Sándor, a magyarember-táncba kezd." Juhász Gyula bizonyára hiteles értesülések alapján íra,

33 hogy kiskocsmái társaságban darvadozva „a Beck Pista jópálosa után, amely a szegedi juhászok nemzeti tánca, Tömörkény is kedvet kapott, hogy a saját szerzeményű gólyatáncát ellejtse, amely tánc az erdélyi csürdöngőlőnek volt alföldi változata." Mindezekből egy férfi szólótánc-hagyomány helyi körvonalai bontakoznak ki. A Város polgáraiból a napóleoni időkben alakult polgárőrségnek tánca ez, amelynek előzményei is lehettek, és amely a múlt század második felében tűnt el Szeged táncéletéből. Formai jegyeiről sajnos semmit sem tudhattunk meg. Párostáncok Szeged uralkodó táncfajtája már a XVIII. században is a párostánc. 1948 előtti elnevezései : lejtő, lejtős, ugrós, lassú, friss a tánc kétrészes, néhol hármas tagolódására utalnak. A csárdás, lassús, 'égylépésös, kétlépésös, frisses, lippentcs táncnevekkel csak a múlt század második feléből származó följegyzésekben és a legújabb, szóbeli gyűjtések nyomán találkoztunk. Legkorábbi leírását

34 Dugonics Andrásnak köszönhetjük a XVIII. sz. végéről: „Az előfordulni szokott elsőséget mind az asztalnál, mind a táncolásban a két jegyeseknek engedték a Hercegi kisasszonyok. Mind elsőbben a lassút, mind utoljára a frisset egyenlő mértékletességgel végezték. Magáért Kaléta igen gyönyörűen kitett mind a kettőben. Elbámultak, rajta, minő elterjedt csúsztatással ropta a lejtőket, hogy aprózta a frisseket, hogy riszálta, kanyarította a forgásokat. Noha az Öreg Vezér (esztendeinek csoportossága miatt) arra az időre jutott: hogy kezével a nadrágot tartaná, mégis igen jókedvében lévén, Kaléta előtt fölemelte jobblábát, s hoppot mondott háromszor. Őtet aztán a táncba sodrottá és mindnyájoknak nagy csudáittokra a három táncot elevenen eljárta. A jegyeseknek vigasságok után a Hercegi Kisasszonyok keveredtek a táncba. Mondogatták akkor ezek felől is, hogy mesterségjöket jól megtanulhatták. Mindaz által, magok megvallása szerint Kalétának nyomába sem hághattanak. Déva is eljárta patkós csizmájával. Utána a többi vendégaszszonyok, amint kitül kitelhetett, elég rendesen." 32 Három színjáték 23. A Barlanglakók hőséről van szó. 83 Tömörkény 53. 34 Jólánka 1,324. 919