Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1978/79-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Harmadik rész. (Szeged, 1980)

tés. 4 Az ötvenes években indult meg Martin György és munkatársai révén a tánc­tudományi munka, innen a szegedi tájról is. Szegedi Lőrinc az első szegedi író, akinél a táncról olvashatunk. 1575. Nem­különben látja az táncot, mintha ezer ördög ülne az torkán. E szavakból a kálvinista puritanizmus elítélő felfogása csendül ki. A szigorúságáról híres Laskai Osvát franciskánus népszónok (+ 1511), aki nyil­ván a humanizmusra hajló ferences szemléletet fogalmazza meg, elnézőbb a tánc irányában. Szerinte a legfőbb jóval, a szeretettel jól megfér az öröm. Nincs vele tehát ellentétben sem a tánc, sem a játék. Táncolni szabad, ha az idő alkalmas rá, azaz amikor az egyház nem tiltja. 5 A szegedi nép a „szent időkben" még az első világháború előtt sem táncolt, nem bálázott, nem ült lakodalmat: adventban és a nagyböjti időszakban, a nagy­ünnepek első napján. Legalkalmasabb volt a nagyfarsang: vízkereszttől hamvazó­szerdáig, a zöldfarsang: húsvét másnapjától pünkösdig, a kisfarsang: Szent Mihálytól (szept. 29) Andrásig (nov. 30). Máig mondják : András zárja a hegedűt. Népünk úgy vélekedett, hogy ahol nagyböjtben táncolnak, ott nem lesz jó gyümölcstermés, aki pedig ilyenkor táncol, a tápaiak szerint rühessé válik. Laskai további tanács szerint pap ne táncoljon. Ezt most is így tartják. Följegyezték azonban, hogy a hajdani palánki Dömötör napi búcsún a templom udvarában papok is táncoltak. Kultikus jellegű táncokban — délszláv analógiákra gondolva — valamikor alighanem az alsó­városi barátok is résztvettek. A boszorkánypörökben fölbukkan a Szűz Mária tánca* amely sajnos magyarázatlan maradt. Föltételezhetően valamelyik jámbor társulat­nak, vagy patrónusünnepélynek vagy a havibúcsúnak volt rituális hagyománya. Laskai szerint legyen a tánc tisztességes, mértéktartó, ne történjék templomban vagy temetőben. Ez akkor már megszorítás akart lenni, mert a középkorban, de csö­kevényesen itt-ott még sokáig előfordult a templomi, illetőleg a temetői tánc. 7 Kál­mány jegyezte föl (1882), hogy Szajanban közvetlenül esküvő után a menyasszony, majd a vőlegény násznépe a plébánia udvarára ment táncolni, ebben azonban a meny­asszony és a vőlegény nem vett részt. 8 E táncnak eredeti kultikus jellege kétségtelen. Ne feledjük, hogy a templomot övező, cinterem néven is emlegetett temető szakrális térség volt. Ezt a múlt század elején újjáépült Szajanban a plébánia udvarával azono­sították. A szőregi, tápai lányok még a múlt század végén sem mentek táncmulatságba misére való ruhában. Kálmány jegyezte föl öreg szőregiek ajkáról, hogy a tánc az ördög szerzeménye. Nem csoda, ha a pokol fejedelmével cimboráló boszorkányok is szerettek táncolni. Ahol táncoltak, sehol fű nem nőtt, hanem csak vörösgomba, ezzel is táplálkoztak. A régi szőregiek szerint a boszorkányok éjjel a keresztúton mulatnak. Ökör- meg ló­körömből isznak, amelyek ilyenkor aranyossá válnak. Akinek arra visz vesztére ilyen­kor az útja, maguk közé ragadják. Aranyos pohárból itatják, aranyos nyoszolyába fektetik, sőt olykor meg is táncoltatják. Többnyire azonban ladikkal táncol, a muzsi­kaszó pedig a boszorkányok hip-hap kiabálása. Másnap az áldozat belebetegedik a 4 Szeged környéki tánchagyományok. Továbbá: A népi tánc gyűjtése Szeged környékén. ATGY. 1948,112. 5 Pásztor L., A magyarság vallásos élete a Jagellók korában 21. 8 1737. Azon nap Rugónál volt és az Rugó Szűz Mária tánczára hítta, de ő nem ment tánczra. (ReiznerlV, 525.) 1 Morvay P., A templomkertben, temetőben és a halotti toron táncolás s a halottas játék nép­szokásához. Ethn. 1951,73. 8 Kálmány 11,212. 9 FA. 2809. 908

Next

/
Oldalképek
Tartalom