Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1978/79-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Harmadik rész. (Szeged, 1980)
KiSTiszA—NAGYTISZA. Más neve Kisdani-nagydani. Kihalt alsóvárosi gyerekjáték. Két mezítlábas gyerek egymással szemben leült a földre és talpát feszesen a másikéhoz nyomta. A többiek átugrálták. Most lábujjuk hegyére helyezték a másik lábukat is. Ezt is át kellett ugrani. Ezután a tenyerüket helyezték függőlegesen kiterjesztett ujjakkal rá: először az egyiket, majd a másikat is. így természetesen az átugrandó magasság folyton növekedett. Aki nem tudta átugrani, az valamelyik ülő gyerek helyére került. Ha az ugrálás mindenkinek végig sikerült, akkor más két gyerek foglalta el az ülők helyét. KOCSMÁROS, másként sörfőző,* 2 Debreczeni Jánosnál lukacsosméta. Már régen kihalt gyerekjáték. Ahányan voltak, sorban egymás mellé ugyanannyi lyukat vájtak a földbe. Mindegyik fiú egyet választott belőlük magának. A két szélső feladata az volt, hogy szép lassan átgurítsa a labdát a lyukakon. Amelyikben a labda elakadt, annak gazdája hirtelen fölkapta és szétrebbenő társait iparkodott vele megdobni. Akit elért, annak a gödröcskéjébe cserépdarabot tettek. Ha nem talált, akkor az övébe került a cserép. Ha valamelyiküknek a cserepe már kilencre fölszaporodott, azt kiházasították: a játszók szétterpesztett lábbal egymásmögé állottak, és a vesztesnek keresztül kellett bújnia alattuk. Közben természetesen rávertek a fenekére. KÖTELESBIKA. Régi terjáni, azaz lőrincfalvi gyerekjáték. 43 Földbeszúrt ostornyélre vagy karóra kötőféket kötöttek, tetejébe pedig kalapokat raktak. Aki a kiolvasáskor bika lett, megfogta a kötőfék végét, és a karó körül körbe szaladva őrizte a kalapokat, hogy társai le ne kapkodják. Akit közben esetleg megrúgott, az lett a bika. Ahányszor a kalapot le tudták szedni, a bika annyi esztendős lett. A három esztendős bikát kiházasították. Ilyenkor bekötötték a szemét, féllábát a karóra kellett tennie, és a lába alatt átdobálták a kalapokat. Amikor ezzel is készen voltak, a bika mászva indult a kalapok keresésére. Akiét így először megtalálta, az lett az új bika. MÉTÁZÁS. Fiúgyerekeknek még századunk elején is kedvelt labdajátéka volt. Menetét többen is megörökítették, így Debreczeni János, Kálmány, Kovács. „Az egész társaság — írja a múlt század derekáról Debreczeni — két részre oszlik. Az egyik kinn apda fogó, a másik rész benn ütő. Amazok közül egy benn van a többieknek lapdaadogatásra, vagy a kinn levőknek a lapda kiadására. Miután a bennlevő ütött, vagy kiszalad az ütő helytől távollevő nagybüdösbe (vagy métába), vagy benn marad az ütő hely mellett levő kisbüdösben (métában), alkalmasabb időt várván a kiszaladásra. A benn levők közöl, aki utoljára üt, az hármat üt, melynek egyikére a kinn levők (vagy néhány közülük) beszaladnak a játékot tovább folytatandók, ha be nem szaladhatnak az ütések egyikére sem, akkor a kinn levők lesznek ütőkké s i.t. Ha szaladás közben egyik kiszaladó valamellyik kinn levőtől megüttetik a lapdával, szinte fölcserélik helyzeteiket. Valamint akkor is, ha a kiütött lapdát a kinn lévők kétszer vagy háromszor repültében megkapják." Egyik változata — folytatja Debreczeni — a kapós, kapócska, Temesközben verőcske, csürke, kapózás. u . „Itt van egy ütő s egy adogató. A többiek kapók. Ha a lapdát a kapók közül egy megkapta, adogató lesz, az pedig ütővé." Ismét más változata — Debreczeni szerint — az egyre-kiszaladó. „Itt egy az adogató s egy a pásztor (vagy a kinn levő). Miután valaki egyet ütött, tartozik kiszaladni a nagy büdösbe, s ha ezen szaladásban az adogató- vagy pásztortól megüttetett, pásztorrá, a pásztor adogatóvá, az adogató ütővé lesz." A Csókán játszott lovasméta résztvevőinek fele — írja 45 Kálmány —• félkörben négykézlábra ereszkedett. Ezek voltak a lovak, szamarak. A másik fele fölült a hátukra. Ezek meg a gazdák voltak, 42 Kovács 404. 43 Kálmány III, 275. Vö. Rángatósbika. 44 Kálmány III, 278. 45 Kálmány III, 279. 61
