Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1978/79-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Harmadik rész. (Szeged, 1980)

A múlt század derekán a városi zenekart újjászervezték, kibővítették a cigánybandák kottához is értő tagjainak szerződtetésével.

69 Az együttes azonban hamarosan szétvált. A cigányokra maradt a színházi zenélés. Ebben az időben a cigánymuzsika egyenlő a magyarság, nemzeti érzés, függetlenségi vágy kifejezésével. A színházi zenekar játéka többször adott alkalmat csöndes hazafias tüntetésekre. „Még a drámai előadások szünetjeiben is Erdélyi Náci bandája játszotta az édesbús magyar dalokat. A közönség folytonos tapsai és újrázásai miatt a felvonásközök szünetei igen hosszúra nyúltak, és mivel a hazafias szellemű dalok előadása miatt a zenekart nem volt tanácsos megbüntetni, a rendőrfőnökség a felvonásközök nagy elhúzása miatt bírságolta meg Náciékat. A színház úri közönsége azonban már jóelőre összekalapolta a bírságot."

70 1866 szeptemberében Molnár György színtársulata érkezett Szegedre. Vasvári Kovács Pál vezetésével Náci és cigánybandája a városháza elé vonult, ahova mesterlegények, diákok és jogászok is elkísérték. A banda a Kossuth-nótát, a Klapka és Rákóczi-indulót játszotta. Amikor Osztrovszky 1869-ben a fővárosba költözött, barátai azzal a toborzóval búcsúztatták, amelynek dallamára 48-ban, a honvédek toborzásakor a verbunkost táncolta. Elutazása alkalmával Náci bandája még Hadik óbester toborzóját is eljátszotta, majd pedig a Rákóczi-nótát. Az árvíz után az 1883. évi újjáépítési ünnepség alkalmával a király Szegedre látogatott. Ekkor lépett ki az ismeretlenség homályából Dankó Pista (1858—1903),

71 akinek magyarnótáit játszotta Náci bandája a király előtt. Dankó a fölsővárosi cigánysorról származott. Személyében és művészetében a népies műzene romantikus szegedi hagyományai jutnak jellegzetes kifejezésre, ő maga a kottázáshoz nem értett, dalait mások jegyezték föl. Számos nótája — főként az egyszerűbb giusto-dallamok — villámgyorsan folklorizálódott és műköltői modorosságaitól többé-kevésbé megszabadulva a parasztság körében is népszerűvé vált. A szegedi tájon ma is kedvelt nóták: Nem fúj a szél, nem forog a dorozsmai szélmalom, Még azt mondják, nincs Szegeden boszorkány, Eltörött a hegedűm, Búsan szól a kecskeméti öregtemplom nagyharangja. 69 Lugosi 38. 70 Czimer K., A szegedi kaszinó 104. 71 Csongor Gy., Dankó Pista 1858—1958. Emlékkoszorú a nagy nótaköltő születésének centenáriumára. Szeged, 1958. 597