Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1978/79-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Harmadik rész. (Szeged, 1980)

A muzsikálók PARASZTBANDA. Nyilvánvalóan a cigányzenekarok hatására született meg a századforduló táján a magyarbanda, másként parasztbanda, amely kisparasztokból, felesekből, tanyásokból, napszámosokból, verődött össze és hosszú időkön át egészen elöregedésig a ritka személycseréket nem számítva együtt szokott muzsikálni. Az utolsó évtizedekben a banda tagjai már ipari dolgozók, szakmunkások, gyári napszámosok, akik azonban a paraszti zenekar hagyományos stílusát őrzik. A banda tagjai : a prímás, kontrás, nagyböggős, klárnétos vagy pikulás és a cimbalmos.

62 Tanyán, Tápén, Algyőn a prímet olykor két hegedűs szokta játszani. Eszerint a banda hagyományos létszáma 5, ritkábban 6 személy. Rézhangszereik a következők : helikon, bariton, trombita, alsótanyai nevén pazány (puzon), szárnykürt (fliglihorni) és Es-skálájú klarinét. Mint majd látjuk, a hangszerek összetételében újabban más változatok is adódnak. Még a század első évtizedeiben is Alsóvároson inkább elhalasztották a lakodalmat, minthogy cigányokat fogadjanak. Előfordult, farsangi időben, hogy az Alsóvároson működő két-három banda már elszegődött. Ilyenkor Alsótanyáról hoztak muzsikásokat, amelynek népe Alsóvárosból rajzott ki, tehát zenei hagyományuk és ízlésük egyezett. Ha nem találtak, akkor a lakodalmat inkább elhalasztották. Ha kénytelenségből mégis cigányokat fogadtak, a vendégek idő előtt hazaszállingóztak, mert nem érezték jól magukat. Ezt az örömapának tapintatosan, de tudomására hozták. „Lakik itt — írja Tömörkény

63 — Alsótanyán 28 ezer magyar, aki a cigánymuzsikára nem kíváncsi. Cigánybanda nem él meg közöttük, de azért kár volna azt hinni, hogy zenéjök nincsen, van» csakhogy maguk csinálják. Tulajdon maguk állanak össze bandába..." Ez a jelenség annál feltűnőbb, mert a szegedi cigányok éppen nem zárkóztak el a helyi népszerű zenei hagyományok ápolása elől. Műsoruk nagyobb része azonban magyarnótákból állott. A cigányos „hallgató nóta", népünk ajkán „áriás nóta" a parasztbandák műsorába nem tudott behatolni. Már csak azért sem, mivel a nép nem öncélú „gyönyörködést", elmerengést várt tőlük, hanem tánchoz alkalmas muzsikálást. Ebből természetesen nem következik az, mintha a parasztbanda nem ismerné a cigányos műdalokat. A szegedi Dankó Pistának számos dala mind dallamában, mind pedig szövegében folklorizálódott. Ez néhány más nótaszerzőre is áll, legtöbbször azonban csak táncdallamokról van szó. A hallgatónótákra inkább vacsora alatt kerül sor az esetleges úri vagy kispolgári vendégek szórakoztatására. Muzsikásaink ilyenkor ki akarnak tenni magukért, hogy azért ezeket a nótákat is ismerik. Hogy mennyire a tánczenére van igény, az is bizonyítja, hogy a modern, idegen táncok dallamait minden különösebb nehézség nélkül tudja a fiatalság számára tolmácsolni. Erre azonban lakodalomban, ahol öregek és fiatalok együtt mulatnak, nagyon ritkán, inkább csak ízelítőül kerül sor. Az idegen táncokat bálakon, mai „rendezvényeken" járják. A parasztmuzsikások vonós és fúvós hangszeren egyaránt játszanak. Gyalogos esküvőnél fúvós hangszereikkel kísérik el a násznépet a templomba meg vissza. Ilyen gyalogos esküvő a század elején általános volt Alsóvároson, de ma is virágzik Tápén, 62 A hangszerekre költött hangutánzó rigmusok, amelyeket Kálmány (III, 97) temesközi népünk ajkáról jegyzett föl : A muzsika dudaszó így kezdődik: Jé-ru-zsá-lem, lem ! lem ! lem ! lem ! Prímhegedű : Kánikula, mikula ! Kinyéré, bagóé, csévés paprikáé Másik prímás : Mikon lösz mán ítélet? Ennyihány tojásé, kukoricaszáré Bőgős : Gyüvő hétön, gyüvő hétön ! Dővő, dővő, lukas födő ! (Csóka) (Szőreg) Katonatrombita : Rajtad vet a vékonynadi ág, 63 Homokos világ 131. 594