Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1978/79-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Harmadik rész. (Szeged, 1980)

elsősorban a cigányzenét tekintette példaképének. Ebből a kezdeményből bontakozott ki 1924-ben a helybeli tökciturabanda. Tagjai : a prímás, második prímás, tercprímás, brácsos, cimbalmos, böggős. A csókái banda felállása: prémás, baszprémás, kontrás, kisböggős, nagyböggős. Hangszereiket részben maguk a tökciturások készítették. így a prímás kezéből került ki a diófából faragott prímtambura. A brács, brácskontra kész hangszer, boiíban vásárolták. A tamburaböggő voltaképpen rendes vonós bőgő. Itt azonban ezt is a verő, tamburaverő segítségével szólaltatják meg, amely szaruból készült. A hozzávaló hulladékot szegedi fésűsöktől vásárolták. Ebből fűrésszel kivágták a kívánt alakra. A végeit lekerekítették, majd főzték, hogy puhuljon. Ezután a szarurétegeket széthasították, mintegy 0,8 mm vékonyságúra. A verő hasonló módon, olykor elhasznált kaszatokmányból készült. A tökciturások szoktak muzsikálni lakodalomban, bálban, köszönteni pedig névnapokon, disznótorban. Szomszédos falukba is eljártak játszani. A bandák dallam anyaga országszerte ismert népdalokból, magyarnótákból állott. A tökciterások már nem a régi paraszti dalhagyományból, hanem a cigányzenéből merítettek elsősorban. CIMBALOM. A házi zenélés jellegzetes népi hangszere volt még századunk elején is a cimbalom. Régebbi használatáról nincsenek adataink, csak a múlt század derekától fogva. Nem tudjuk tehát megállapítani, hogy úri, polgári világból való szállománynyal van-e dolgunk, vagy pedig a cigánybanda egyik jellegzetes hangszerének átvételéről. Kétségtelen, hogy a századforduló táján számos szegénysorsú parasztember, kisiparos, hajós akadt, aki cimbalmon tudott játszani. Az ilyenek azután sokszor elmentek részben szívességből, részben csekélyebb összegért szegényebb lakodalmakba, illetőleg lányháló, lánylakodalom néven emlegetett lányosházakhoz muzsikálni, ahol nem volt annyi fiatal, mint a legényesházaknál. Ide ugyanis bandát fogadtak. Voltak olyan alkalmi cimbalmosok is, akik szívesen eljártak szombatestéken és vasárnapokon polgári bormérésekbe, kiskocsmákba is muzsikálni. A vendégekkel személyes ismeretségben lévén, kedvükre, ízlésük szerint tudtak muzsikálni. Máig emlegetik az alsóvárosi Kapus Papp Sándor kitűnő készségét, akinek játékát és kísérő dalolását Tömörkény és Juhász Gyula is sokszor hallgatta. Tömörkény őrizte meg Kaminár cimbalmos emlékezetét. Megemlíthetjük még, hogy számos nagylány, illetőleg asszony akadt, aki édesapja, legénytestvére nyomán szintén szép játszó készségre tett szert. Ezek azonban kizárólag odahaza cimbalmoztak. HARMONIKA. Népünk nyelvén hermonika, tápaiak ajkán hermuzsika. A századforduló táján honosodott meg, nyilván a Bécsben, Ausztriában, Csehországban való katonáskodás emlékeként, illetőleg iparoslegények hatása alatt, népünk fiatalsága körében is. Készen vásárolják. A harmonikának a citerával szemben előnye, hogy menet közben, jókedvű társaságot útján kísérve is lehet rajta játszani. A jazz hatására az utolsó évtizedekben bevonult a népi zenekarokba is. így Csanádapácán és Újkígyóson kisebb lakodalmakban hegedűsből, klarinétosból és harmonikásból álló banda szokott játszani. 38 Évkönyv 593