Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1978/79-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Harmadik rész. (Szeged, 1980)

Deák Gyuri be is mönt a kocsmába, Bálint Jóci igyenyöst a nyomába. Bálint Jóci belenyúlt a zsebibe, Kést nyomott a Deák Gyuri szívibe. Bálint Jóci hogy nem fájt a të szíved, Amikor a Deák Gyurit mögölted? Fájt énnéköm, de mán akkor késő vót, Mert piros vére a padlón mán mind elfolyt... PÓSA Rozi. A kidanolás, epikai keretbe foglalás, megverselés készsége a szegedi tájon — tudomásunk szerint — 1942 táján nyilatkozott meg utoljára, amikor Pósa Rozi szép tápai lányt egy legény megölte, mert nem akart hozzá menni feleségül. A legény elmenekült, azóta sem került elő. Az esetről egy mindig szívesen dalolgató, poétás öregasszony, a már említett Kószó, ragadványnevén Goróf Júlia költött nótát.

57 Tápé fiatalságaegyidőben dalolta is: Kistápéba egy sarokháznál mi történt : Pósa Rozit, azt a szép lányt mögölték. Meggyilkolták és ott hagyták az ágyon, Sír az anyja mint a madár az ágon. Ne sírj anyám, nem vagyok én möghalva, Csak a véröm csattant oda a falra. De a gyilkos elmenekült messzire, Magyarország, Bosnyákország szélire. Megállj gyilkos, mögkerülsz még valaha, Ráfogják még a hurkot a nyakadra. Fogadom, hogy börtön lössz a lakásod, Akasztófa lösz a halálos ágyod. 57 Gyűjtötte Molnár Imre. Pósa Rozi haláláról Délm. 1942,250,251,253-255. sz. 548