Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1978/79-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Harmadik rész. (Szeged, 1980)
Verbicai u változata : Szállj, szállj katalin! Sós kútba vetlek, Onnat is kivöszlek. Kerék alá töszlek, Onnat is kivöszlek. Szállj el katalin! More visznek Engöm katonának? GLIKKERÖZÉS. Apró, színes glikker, kukker, Algyőn likker, Tápén gülü, gille, Újkígyóson koca néven emlegetett, átlagosan 1 cm átmérőjű, boltban vásárolt színes cementgolyóval való játék, amely különösen a század elején virágzott a szegedi táj fiúgyermekei között. A játéknak több módja volt. Legismertebb a gurítás éspassolás. Gyerekek, akiknek volt glikkerjük, összeállóttak játszani, gurítani. Ökölnyi lyukat ástak a földbe. A lyuktól négy-öt méter távolságra vonalat húztak. Itt fölállottak és mindegyik a maga golyóját a lyuk felé gurította. Akié belement a lyukba, vagy ennek híján akié legközelebb jutott a lyukhoz, az valamennyi társának glikkerét összeszedte, és egyszerre gurította őket a vonalról a lyuk felé. Ami belegurult, az minden további nélkül az ő nyeresége lett. Azokat a golyókat pedig, amelyek a lyukon kívül állottak meg, a legtávolabbin kezdve próbálták az ujjukkal meglökve, a lyukba irányítani. A sorrend aszerint alakult, hogy az első közös gurításkor ki mennyire közelítette meg a lyukat. A következőre mindig csak akkor került sor, ha valamelyik gyerek nem tudta az ujjával belelökni a golyót a lyukba. Természetesen előfordult az is, hogy már az elsőnek sikerült a feladat az összes golyókkal. Hogy a játék érdekesebb legyen, olykor trüccsöltek is, vagyis úgy kellett a glikkert a lyukba belökni, hogy egy előtte állóba ütközzék. Fontos volt az is, hogy a lökés mocc nélkül történjék, vagyis indításnál ne moccanjon a glikker, hanem azonnal guruljon. Más kikötés volt még aprüccs, truces: a guruló glikkernek egyezség szerint szabad volt vagy nem volt szabad a másik glikkerbe ütköznie. A passolás, Tömörkény hallomása szerint tassolás, Tápén paksolás, úgy történt, hogy két fiú, akinek golyói voltak, összeállott játszani. Először is itt is ökölnyi lyukat ástak a földbe, majd 30-40 cm távolságra egyenes vonalat húztak. Eldöntötték, hogy ki kezdje a játékot. A kezdő tetszés szerint bejelentette: kettőre, ötre, tízre. Ez annyit jelentett, hogy elővett megfelelő számú golyót, társának is annyit kellett átadnia. Most az egészet — rendesen kettesével — a tenyerére rakva, beleejtette a lyukba. Néhánynak a lyukból a vonalon túlra is ki kellett gurulnia, mert a játék különben érvénytelenné vált. Ha a lyukban maradó golyók száma páros volt, akkor ez minden további nélkül az övé lett, és a kigurult golyóknak a lyukba lökése is először őt illette meg. Ha azonban páratlan, akkor a társa markolta ki őket és a lökést ő kezdte. A lökdösés egyenként történt, és mindaddig tartott, amíg valamennyi kigurult golyó szabályszerűen a lyukba nem került. Ezután a másik gyereken volt a golyókérés és passolás, azaz lyukbaejtés sora. A passolásnak egyik leegyszerűsített, szinte hazárd változata volt a szödőpass. Ez egészen a lyukba ejtésig egyezett az előbb jellemzett menettel. Ha most páros lett a kiguruló golyók száma, akkor minden további nélkül a passolóé lett az összes golyó. Egyszerűen összeszedte őket. Ha pedig páratlan, akkor az egész a társát illette. A szedőpassnál tehát lökdösésre nem került sor. GOSZPODI. Régen kihalt gyerekjáték, amelyről Kovács János tanúskodik. 15 Egyik gyerek botra támaszkodva, öregek módján csoszogott előre. A többiek kérdezték: huvá, huvá öregapó? Műnk is emönyünk! Egy helyen az öreg úgy tett, mintha templomba lépne, és hajlongva énekelt : goszpodi pomiló, goszpodi pomiló, száraz kinyer, vakaró! A gyerekek kicsúfolták, mire az „öreg" a bottal szétcsapott közöttük. A játék nyilvánvalóan a görögkeleti egyházi szertartások helybeli megfigyeléséből keletkezett. 14 Kálmány III, 287. 15 Kovács 415. 52
