Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1978/79-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Harmadik rész. (Szeged, 1980)

a múltban, amikor még sokan ültettek dohányt, dohánycsomózáskor nagyon kapós volt a jó mesemondó. Keresve keresték, mert a dolgozó, de a mesére is hallgató közön­séget mulattatta. Ahol ily ember volt, oda szívesen mentek dolgozni. íly alkalmakkor aztán a mesemondónak ki kellett rukkolnia: mentül szebb meséket kellett mondania." A család körében öregek meséltek gyerekeknek, unokáknak, de a felnőttek is szívesen hallgatták. A korán esteledő téli napokon a darvadozás egyik meghitt fajtája volt ez. A tanyákon korán feküdtek, későn keltek — írja 40 máshol Tömörkény —, mert télen szokás kiheverni a nyárnak alig pihenéses, erős munkáját, amikor úgyszól­ván az este egybeolvad a virradattal. Télen, ólmos föllegek idején, ha korán sötétedett, a lepihenés idejét inkább a sötét szobában várták, ülvén a padkán a búboskemence körül. Ez a darvadozás, a mesemondás ideje. Ilyenkor a sötétben nőnek meg a mese­mondás különféle beszédeiben a táltosok, boszorkányok, szakállas farkasok, a Süvöl­tő manó és a Fanyűvő óriás." A mesemondás tanyai hagyományairól, az áthagyományozás jellegzetességeiről Tömörkény a század elején még máshol is hírt ad. Ezt a folyamatot örökíti meg A tanyai ember Ág Illése. 41 Elmond­ja, hogy Szluha Ágoston, aki a múlt század ötvenes éveiben Csaplár Benedek mesegyűjtő diákközös­ségéhez tartozott, jogász korában hallgatta aratás idején az alsótanyaiak mesélését. Egy alkalommal azonban rákerült a mesemondásban a sor. „Szluha gondolkozott is, hogy miféle mesét mondjon, de nem tudott egyet sem. De aztán hirtelen eszébe jutott, hogy nem feledte el még Homéroszt, hiszen itt van a fejében teljes egészében az Iliász. Elmondta, hát nekik részletesen, dús jelzőkkel a lányesetet, a háborút, Patroklosz halálát, Ák­hillész bosszúját, Hektor halálát, mindent úgy, ahogy kellett. Az emberek könyörögve szóltak neki : jaj de szép, ugyan mondja el mégegyszer, mire is az emberek a mese csodálatosságában elszenderül­tek, s ő is a tanyai ágyába szabadulhatott a tarlóról. Két napig azután nem juthatott ki a kazal tövébe a népek közé, mert más egyéb dolga volt. Harmadnap estenden kiment megint mesét hallgatni. Már szólt a mese, mikor melléjük heveredett. Egy ember fekve a tarlón, mesélte Homérosz Iliászát. Úgy, ahogy történt. De nem volt már abban sem görög, sem trójai, hanem ottan magyarok és törökök hadakoztak szigorúan a vár körül, s a szép ma­gyar szűzlány elrablásán kezdődött a lélekveszedelem. A falovat is kieszelték a magyarok és a legelső magyar harcos csakugyan itt is megölte a Hektor nevezetű török huszárt. Ez a vége a mesének, mint Homérnál is, és a szenderedő emberek, a fejük alját keresvén, elmerengve mondták: Sok kemény magyar katona volt köztük, de egy sem volt olyan vitéz legény, mint Illés, az Ág Illés." Manapság a hagyománynak a tanyán már nyoma sincs. A civilizáltabb, dolgos alsótanyai földmívesek egyenesen lenézik a mesélést: már paraszti passziónak, do­rozsmai szokásnak, tehát elmaradottságnak minősítik. Szerintük ugyanis már csak a dorozsmaiak tudnak és szeretnek mesélni. Ebből a szempontból nyilván szerencse, hogy Tombácz János a szegedi tanyavilágból a dorozsmai földre került át, ahol párat­lan tehetsége szabadon bontakozhatott. Az ötvenes években mindenesetre találkoztunk még néhány mesemondóval: Pusztaszeren (Papp János 1956), Dócban (Lele János 1954), Csöngőién, továbbá a bánáti Tordán (Sípos József) és Csókán (Korponai Antal), de magnetofonunk még nem volt. Figyelmet érdemel Katona Imrének 1940 tájáról szegedi egyetemi hallgató korá­ból származó, később is kiegészített kötetnyi tápai meséje, amelynek mielőbbi meg­jelenését szívesen várjuk. 42 Juhász Antalnak van még a közelmúltból néhány magne­tofonra vett csöngőiéi meséje. 40 Akrasznikicsata83. 41 Ethn. 1914,97. 42 Katona L, Prózai epikus hagyományok. In: Tápé 643-669. Összesen, mintegy 230 szövegről tesz említést. Ebből néhányat közzé is tett. Egyes szövegek már az Ortutay Gyula kezdeményezte Tápé-szeminárium közleményeként is megjelentek. Délvidéki Szemle 1942, 341, 393, 438, 484, 533. Vö. még Tündérmesék Tápéról. Gyűjtötte és közreadja Katona I. Szeged 1977. „Mini" kiadás. 488

Next

/
Oldalképek
Tartalom