Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1978/79-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Harmadik rész. (Szeged, 1980)

Tombácz János egészen a rádiónak, majd televíziónak a tanyán való nagyobb térhódításáig, tehát a közelmúlt évtizedek villamosításáig, messze környéknek volt téli mesemondója. A korai alkonyat idején már gyülekeztek a| tanyájában: szoba, konyha megtelt hallgatósággal. Felesége a kemencében tökmagot pirított, vagy nagy fazékban cukorral ízesítve szemeskukoricát főzött a vendégek számára. Hallgatás közben ebből csömögéztek. Megtörtént, hogy a hosszú éjszakákat egyvégtében átmesélte, és a kései virradat még együtt találta a darvadozó társaságot. Hogy közvetlenebb legyen a hatás, olykor a jelenlevők egyéni sorsát is beleszőtte a mesemondásába. Egyik-másik bóbiskoló vendégre ráütött, mintha a mesehős tette volna. Még a hatvanas évek derekán említette, hogy unalmas óráiban olykor rajzolgatni is szokott. Kérdezte, készítsen e meséihez rajzokat. Bíztattuk a munkára. Mindig megkérdeztük, valahányszor fölkerestük, hogy van-e már rajza. Hol azzal válaszolt, hogy nem ér rá, hol meg hogy a munkában elnehezedett a keze : majd télen. Hiába, a rajzolgatásból nem lett semmi. 1971 karácsonyán újabb szívrohammal a szegedi kórházba került. Állapota válságosnak látszott, de erős szervezetével a betegségből elég gyorsan kilábalt. Az orvosok még több hétre bentfogták. Az eleven természetű embert a kényszerű tétlenség kissé megviselte. Itt nem akadt hallgatósága, mint már azelőtt többször, amikor klinikán feküdt. Unalmában most kezdett rajzolni, mintegy negyven illusztratív jellegű naiv rajz került ki a keze alól. Bár Tombácz János okosságával, kritikus szellemével ugyancsak kinőtt a maga világából és környezetéből, otthona, életmódja mégis a régi tanyai honfoglalók tisztes igénytelenségét, egyszerűségét őrizte, bár anyagi körülményeinél fogva már ő is polgáriasabbá tehette volna. Mindennél többre tartotta azonban a bölcs szemlélődést, még a gazdagodás, boldogulás egyébként jogosult kívánalmainál is. Bár mindig a kemény munka jutott neki osztályrészül, mégsem lett rabja, semmivel nem hajszolta magát. A bőség vágya nem emésztette, végig megmaradt a maga mértéktartó, szinte személyesnek mondható egyszerűségében, a szellemi függetlenség magatudatlan birtokában. Mesemondása Szeged paraszti világának fabulában való tükröződése, alighanem hattyúdala is.

34 34 Tombácz Jánosról Bálint S., Tombácz János tanyai mesemondó. Délmagyarország 1964, 144. sz. Zsigmondy M., Mese és valóság. Nők Lapja 1964, 34. sz. Horváth D., A mesebeli János. Délmagyarország 1969, 70. sz. Horváth K., Nincs mese? Élet és Irodalom 1975. 14. sz. A gyűjteményről Katona I., Népköltészetünk huszonnegyedik órája. Gondolatok Tombácz János meséiről. Tiszatáj 1976, 66, Dömötör Tekla ism. Ethn. 1976; Scheiber Sándor angol nyelvű beszámolója Fabula 197679. 485