Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1978/79-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Harmadik rész. (Szeged, 1980)

dicsértessék a Jézus! Mint más vonatkozásban bővebben is fejtegetjük, még a múlt században is úgy vélték, hogy a szögedifőd, a szegedi ember világa addig terjed, ameddig idegeneknek is ezzel a formulával köszöntek oda. A szervusz, népünk ajkán szerbusz szóval való bizalmas köszönés öregeknél még ma sem általános. Inkább az embömép, vagyis a férfiak között terjedt el, az egykori közös hadseregben való szolgálat nyelvi emlékeként. „A legények pedig — írja századunk legelején Tömörkény — a szobába gyülekeznek, és azt mondják egymásnak: szervusz. Ezt a katonaságnál tanulták el egyesek és hazahozták. Kezet is fognak, ami azelőtt nem volt szokás." Ez magyarázza, hogy a kezet fog és szerbuszol egyet jelent. Ez azonban nem föltétlenül jelenti a tegeződő kapcsolatot. Nagyon szerbuszolt a miniszter a munkásokkal. Öreg alsó városiak szavajárása szerint ami nem sokat ér: nem híjják szerbusznak se. 413