Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1978/79-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Harmadik rész. (Szeged, 1980)
Mi itt nem vállakozhatunk a radnai kultusz hiánytalan ábrázolására, csak azokat a mozzanatokat, sajátosságokat emeljük ki, amelyek a szegedi népnek régebben radnáskodás néven is emlegetett búcsújárását jellemezték. Radna története a török időkbe nyúlik vissza. Franciskánusok építettek itt kis kápolnát. Híveik a megfogyatkozott magyarság mellett főleg balkáni katolikus bevándorlókkal gyarapodtak. A hagyományok szerint 1668-ban történt, hogy egy jámbor aggastyán, aki életét szüzességben töltötte, bizonyos Virchnossa György a radnai kápolna számára egy Mária-képet ajándékozott. Ezt az olcsó metszetet, amely a Kármelhegyi Boldogasszonyt ábrázolja, eredetileg egy olasz vándorkereskedőtől vette magánájtatosság céljaira. A Kép hamarosan csodatevő hírbe került és nem sokára a latinságjelképe lesz iszlám és az orthodoxia között. A kegy hely híre a török felszabadulás után különösen az 1708. évi pestisjárvány idején nőtt nagyot. Ez Aradon igen sok áldozatot követelt. A hagyomány szerint 132 egy asszony is belebetegedett. Már három napja halálán volt amikor egyszerre csak magáhoztért. A körülállóknak azt mondotta, hogy a járvány, vagyis Isten büntetése nem fog addig elmúlni, amíg az aradi hívek a radnai Képet nagy búcsújárással meg nem tisztelik. Ez meg is történt és a följegyzések szerint a járvány megszűnt. Radna ezután híveivé avatta az Alföld és Bánát magyar, német, bunyevác, bolgár, román, szlovák népét. Radna népszerűségét tehát a XVIII. század elejének pestisjárványai alapozták meg. Nem véletlen, hogy a szegedi nép radnai búcsújárása Rozáliának, a pestisjárványok barokk patrónájának (szept. 4.) nyolcadába, Kisasszony napjára esett. Első szegedi nyomát a legutolsó boszorkánypör (1744) vallomásai között találjuk meg. Amikor Fóris Gergelyné, Dóka Ágnest bűbájossággal vádolták, Vecsörnyes Márton 38 éves tanú ezt vallja: midőn ezen most folyó esztendőben Kisasszony napján Radnára az búcsú kedviért igyekeztek vala menni, akkoron Dóka Agnes hívta azfatenst égett bort innya Csorba Dórihoz, mondván: fiam az keresztanyádnak útravaló pénzt adnál, értvén az keresztanya néven magát Dóka Ágnest.™ Szegedi céhközösségek is megfordultak a XVIII. században Radnán. Ekkor még zenekar kísérte ki a búcsúsokat a Városból, és a hazatérőket is így fogadták. 134 A kutatás még nem méltatta figyelemre, hogy Dugonics András műveinek földrajzi hátterében miért foglal el Radna, továbbá a szomszédos Világos, Sólymos akkora helyet. A magyarázat egyszerű : szülővárosának Radna-élményében ő is osztozott. Már gyermekkorában megjárta Radnát. 135 így érthető, hogy amikor Etelkájához, illetőleg Jólánkájához anyagot gyűjtött, 1787-ben érett fővel is széttekintett a szegediektől annyiszor emlegetett, mondáikban, legendáikban is élő tájon. A Radnai történetek™ erről így számol be : „Midőn én Urunknak 1787dik esztendejében Etelka neve/., Búcsújárások és magyar népünk. VU. 1871, 31, 355, 367; Igen jól tájékoztat kritikai igénnyel Magyary P., Máriaradna és a Boldogságos Szent Szűz kegyelmes képének története. Temesvár 1902. 132 Ünnepikalendárium 1,400. 133 Reizner IV, 532. 134 Reizner 111, 132. 135 Dugonics A., Radnai történetek. Szeged 1810. Grünn Orbán. Dugonics munkája igazi népkönyvvé vált, eljutott a társadalom legszélesebb rétegeihez, amelyek valósággal szétolvasták." Unikumnak tekinthető példányát az Országos Széchényi Könyvtár őrzi, még a piaristák központi könyvtárának sincs meg. Klasszikusnak tekinthető népszerűségére misem jellemzőbb, hogy Szegeden 1843ban Grünn Jánosnál szintén Szegeden új kiadásban, de már névtelenül, a Világos Berkeshegy elbűvölően együgyű fametszeteinek felhasználásával jelent meg. E sorok írójának birtokában lévő, alighanem szintén egyetlen példánya egy paraszthajlék mestergerendájáról került elő. 136 Bálint S., Az Etelka és Máriaradna. Dugonics András írói műhelyéből. Vigília, 1968, 812. 384
