Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1978/79-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Harmadik rész. (Szeged, 1980)
Sajátos helyi szokás volt, hogy a „víz" előtt Mindenszentek délután évenként váltakozva, a városrészek hívei zászló alatt felvonulva, más-más városrész temetőjében végeztek a halottakért együttes könyörgést. Az első világháború előtt az egyes városrészek Radnára igyekező búcsúsai papjaik vezetésével ünnepélyesen indultak a palánki templom elé, majd innen most már együtt Radnára. Visszatérve a Szent Antal Társulat működésére; a szentek egyességének, vagyis élők és holtak vallás-hirdette közösségének kifejezése a társulat halottjainak való középkorias tiszteletadás. Lényegében az efféle társulatokat éppen ez a belső szükségérzés hozta létre : a léleknek legyenek szószólói : részben a társulat szent, annyiszor megtisztelt patrónusa, részben még élő társai álljanak helyt érte. Az alsóvárosi gazdáknak másik hasonló tömörülése a múlt század negyvenes éveiben alakult Szeged—Alsóvárosi római katolikus mezőgazdák egyesülete, népi nevén mezeitársulat. Hasonlók más városrészekben, Palánkban, Rókuson is működtek. Ezekről nem tudunk. Nyilvánvalóan a reformkor szülöttjei és eredetileg főleg Alsóvároson az okszerű gazdálkodás érdekében kezdetben hatósági támogatást is élveztek. Kibontakozásukat a szabadságharc, majd az abszolutizmus akadályozta meg. A mezeitársulat 1945-ig fennállott és számos kisebb gazdavédelmi ügyben (szérű, legelő, útjavítás) a hatóságoknál eredményesen járt el, de nagyobb, átfogóbb, állandósult egyesületi programja nem volt. A folyton kísérletező, munkával szüntelenül elfoglalt alsóvárosi gazdaembernek céltudatos társaséletre nem maradt ideje, így a társulati együttlét télen, ünnepeken inkább egy kis kötetlen beszélgetés, találkozás alkalmául szolgált. Helyiségük a két világháború között a Pálfy utcai Vőneki-vendéglő volt. Jellemző a város hagyományainak erejére, hogy a Szent Antal Társulatnál jóval fiatalabb mezeitársulatot is szinte csak fogadalmi ünnepe: áldozócsütörtök forrasztotta igazi közösséggé. E napon zászlajuk alatt az öreggazda, vagyis elnök Földmives utcai házából, később a vendéglőből az alsóvárosi templomba vonultak, a jó termésért ünnepi misét mondottak, utána a népkörben társadalmi eseményszámba menő vendégségben vettek részt, amelyen a toronyalji urak, azaz a város vezetői is megjelentek. Külön védőszentjük nem volt. Hagyomány rendjük lényegében egyezett a Szent Antal Társulatéval, kivéve ennek halottkultuszát. Föltűnő a fogadalmi ünnep megválasztása. Gyökerei föltétlenül még a középkorba nyúlnak vissza, amikor Szeged városa a kalocsai érsekséghez tartozott. Ennek hajdani rituáléja szerint emlékezetül, hogy Krisztus kivezette tanítványait az Olajfák hegyére, áldozócsütörtökön a mezőkön liturgikus körmenetet tartottak. 104 Minden körmenet eredeti indítéka a mágikus, illetőleg a szakrális jellegű körüljárás, a gonosz ártalmának távoltartására. Ez esetben a fejlődő vetés felajánlása, a Jézus előtt e napon megnyílt ég oltalmába. Ennek az intenciónak számos paraszti megnyilatkozása él mémanapság is az ország több vidékén. Alsóvároson tehát egy középkor után lappangó, illetőleg összeg zsugorodott liturgikus hagyományról lehet szó. Az asszonynépet Alsóvároson is — mint szerte az országban, falun és városon egyaránt — a máig virágzó olvasás társulat szervezte szinte autonóm vallási közösséggé, amely minden hónap harmadik vasárnapjának első, kora reggeli miséjét az élő és elhalt tagokért ajánlja föl. Utána a templom előtt történik a titokváltás. Ezt a koszorúfej néven emlegetett vezetőasszony végzi. Ugyanis a társulat koszorú néven emlegetett kisebb egységekbe csoportosulva azelőtt élőszóval, újabban szentképeken ábrázolva minden tag az olvasónak egy-egy titkát (hittitkát) kapja a következő váltásig naponkénti elimádkozásra. 104 Karácsony, húsvét, pünkösd 331. .368
