Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1978/79-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Harmadik rész. (Szeged, 1980)
A tizenegy óra annak a jele, Munkások vitettek ki a szőlőbe, Ki volt a szőlő ura? Maga az Isten Fia. Most már itt jön a szép tizenkét óra, Jézus Krisztus tizenkét tanítványa : Végvacsorájával, a húsvéti báránnyal. Ebből áll a tizenkét óra jele, Mikor mennyit vert Jézus a szívünkbe Gondoljunk azokra, minden órapontra. Akármikor ütne a mi végóránk, Ezt kiáltja szívünk, lelkünk és a szánk : Mária, Mária, vígy föl mennyországba. Ez legyen szónk, szánknak utolsó vége : Dicsértessék Jézus Krisztus szent neve. Egekben, mennyekben, mindörökké. Amen. Felajánlás formájában prózai szövegezésben: A 12 órai imádság, 70 melyben a keresztény ember magát Istennek és kiválasztott patrónusainak kegyes gondviselésébe ajánlja és általok segítséget kér a pentienciára. Óh én Jézusom! az első órában ajánlom magamat Jézus, Mária, Szent Józsefnek, hogy szívem bűntől megtisztulva, holtig neked szolgáljon. Óh én Jézusom ! a második órában ajánlom magamat az én őrző szent angyalomnak, hogy szent tanításait jobb fülemben híven őrizzem. Óh én Jézusom! a harmadik órában ajánlom magamat a teljes Szentháromságnak, hogy csodálatos drága titkait erősen higyjem. Óh én Jézusom! negyedik órában ajánlom magamat a négy evangélistáknak, hogy a négy utolsó dologról szüntelen emlékezzem, mert bizonnyal meghalok és ítéletre kell mennem ; ha megjavulok bizonyosan üdvözülök, egy halálos vétekkel úgy elkárhozók mint ezerrel. Óh én Jézusom ! az ötödik órában ajánlom magamat a mi urunk, Jézus Krisztus öt mélységes szent sebeibe, hogy ellenségeim fegyvere meg ne találjon. Óh én Jézusom! a hatodik órában ajánlom magamat szerafikus szent Ferencnek, hogy akik gyalázatomra törekszenek, mint lelki barátimért imádkozhassam. Óh én Jézusom! ajánlom magamat a hetedik órában a Boldogságos Szűznek hét fájdalmába, hogy gyötrelmes fájdalmai örömet okozzanak bánatom napjaiban ; ha búbánatban vagyok akkor tudom, Jézus közel van hozzám, és kisegít bajaimból. Óh én Jézusom ! a nyolcadik órában ajánlom magamat páduai Szent Antalnak, hogy az elvesztett ártatlanságomat szent Antal könyörgése által visszanyerjem. Óh én Jézusom ! a kilencedik órában ajánlom magamat a kilenc angyali karoknak, hogy az én temetésemre és minden ember, de legjobban az elhagyott szegények temetésére megjelenjenek a kilenc angyali seregek. Óh én Jézusom! a tizedik órában ajánlom magamat a tízezer mártíroknak, hogy a tízparancsolatot híven megtartsam, mert ha csak egyet megvetek is, nem üdvözülhetek. Óh én Jézusom! a tizenegyedik órában ajánlom magamat a tizenegyezer szűznek, Szent Orsolya szűzzel együtt, hogy tizenegyezer lélek szabaduljon ki a keserves purgatóriumból. Óh én Jézusom! a tizenkettedik órában ajánlom magamat a tizenkét apostolnak, hogy szent tanításaikat híven kövessem, az új testamentumban, hogy igazán higyjem, hogy valóban Jézus Krisztus szentséges szent szájából tanulták és a mártírkoronát az által nyerték meg, amelyet mi is megnyerhetünk, ha akarjuk. Ajánlom magamat Jézus szentséges szent szívébe, az én őrző szent angyalom, választott szent patrónusaim, dicsőséges Szent Anna, Szent Joachim, Szent Terézia, Szent Ottilia, szemeink orvosa, Szent Rozália, ki a döghalál ellen orvosság, Szent Zsuzsanna ördög ellen erős bajnok, Szent Margit, 70 Balástyai kéziratos paraszti másolatból. 350