Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1978/79-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Harmadik rész. (Szeged, 1980)

bimbózni kezdett. Egyszerűbb emberek csodát emlegettek, a papság azonban bölcs intelemmel közbelépett és a koszorút eltávolította a szoborról. Virágok azonban azóta sem hiányoznak róla. A XVIII. századi pestisjárványok idején a halottak különös pártfogója, Kármelhegyi Boldogasszony tiszteletére emelt és az árvíz után újjáépített tápai temetőkápolnának

8 a maga idejében a még említendő Tápai Pista, igazi nevén Miklós István (11895) volt a lelke, aki haláláig ott remetéskedett mellette. A barokk időkből tudunk arról, hogy sok hazai falu, város a határában levő fogadalmi kápolnánál remetét tartott és látott el. Számára szegényes, de gondtalan életet biztosított, hogy a nép testi-lelki boldogulásáért, betegség és járvány eltávoztatásáért imádkozzék, A tápai templom a bővítés (1940) előtt (Dugonics Ferenc fölvétele) A kápolna megérdemelné a népi műemléki védelmet. 325