Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1978/79-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Harmadik rész. (Szeged, 1980)

A HITÉLET NÉPI HAGYOMÁNYAI A szegedi hitélet számos paraszti, népi jellegzetességet őriz. Egészében beletartozik népéletünknek abba a részébe, melyet a művelt köztudat újabban népi katolicizmus néven emleget, és amelynek helybeli nagy hírmondói Kálmány Lajos, illetőleg Móra Ferenc és Juhász Gyula. Szeged ama katolikus etnikai táj csoportjaink (palócság, csiki székelység, Somogy egyes tájai) közé tartozik, amelyek egyrészt a hitújítás, másfelől a hódoltság, nyomukban a paphiány következtében középkorias hitüket, szakrális megszokásaikat megőrző népszigetekké váltak, ahol a Tridentinum szigorú, szabványosító rendelkezéseit, így a római liturgia előírásait csak évszázados késéssel lehetett végrehajtani. Kialakult tehát e tájakon — főleg a plebejusi franciskánizmus ösztönzésére — a szakrális népi önellátás, benne az orális, vagyis nemzedékről-nemzedékre öröklődő élőszavas hagyományozás készsége, a középkori, de most már elnépiesedett liturgia tisztelete. Megőrzésében énekesasszonyok, halottsiratók, búcsúvezetők, koldusok jeleskedtek, de később az írás-olvasás lassú terjedésével a szakrális ponyvairodalom is kiveszi belőle a maga nem csekély részét. Ez a „népi" vallásosság egészen századunkig erősebbnek, megtartóbbnak bizonyult az elvi következetességgel terjesztett tridentinus követelményeknél. Az egyházi tekintély és népi hagyomány elfért ugyan egymás mellett, de eggyé csak ritka kevesekben ötvöződött a hitnek, kultusznak, emberi magatartásnak az a népi és templomi kettőssége, amelynek összehangolására papi pasztorációs gyakorlatunk általában nem törekedett. Ha óhatatlanul találkozott vele, akkor nem tudott mit kezdeni, sokszor elítélte. A jelenség a hivatott tudományszakokat, így sokáig a néprajzot sem érdekelte különösebben. Nem csoda tehát, ha erről a gyermetegnek tetsző, gazdag egyszerűségű, ihletett világképről már csak töredékek: családban öröklődő archaikus imádságok, népdalként bujdosó gregorián dallamok, templomi famennyezetek, naiv ábrázolások, a szentelményekkel oltalmazott élet és munka tisztelete, az ünnepek haldokló népi liturgiája adnak hírt. A következőkben rendre bemutatjuk templomaink, kápolnáink társadalomtörténeti és néprajzi vonatkozásait. Szólunk a papság, alsóvárosi barátok, paplakodalom (primicia), mise- és szentségek, harang, keresztállítás, paraliturgia, angyal- és ördöghit sajátos helyi hagyományairól, hiedelemvilágáról. Rámutatunk a hagyomány közvetítőire: szentemberek, énekesasszonyok, koldusok világára, az archaikus imádságrendre, kisebb közösségekre, társulatokra. 21 Évkönyv 321