Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1978/79-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Harmadik rész. (Szeged, 1980)

VASÁRNAP. A hetedik napot régebben Szeged népe is a munkától való teljes tar­tózkodással ülte meg. Öregek ma sem dolgoznak szívesen. A vasárnap méltó megülését Szeged város főbírája a XVIII. század elején (1720) így 340 szabá­lyozza : Isten ő szent felsége dicsőségére és szent nevénekfelmagasztalására ülő ünnepeket, vasárnapokat, akármelyik karban és rendben levő emberek megülleni és megtartanilstennek és az anyaszentegyháznak parancsolatja szerint köteleztetnek. Azért akik által hágják, a szokott törvényes helyen elsőben három forintra, másodszor négyre, és harmadszor minden kegyelem nélkül öt forintra büntettetnek. A külső helyekrül való szekerek minden eladandó jószágaival — ha csak kegyelmes császár és koronás király urunk őfelsége közönséges szolgalatjára nem lesznek — az felülnevezett ünnepeken és vasárnapokon, míglen az isteni szolgálat el nem végződik, tudnia illik tizenkét órának előtte be ne bocsátassanak. A vasárnapi misehallgatást a múlt században még igen szigorúan vették, és bi­zony, aki a fiatalabb családtagok közül elmulasztotta, tányérját az ebédnél megfor­dítva találta. Ünneplő ruhában mentek a templomba. Ha valakinek valami új holmija volt, vasárnap öltötte először magára. A serdülőknek az evangéliumról, prédikációról is be kellett számolniok. Éppen a mise időszaka miatt megszólták, aki vasárnap dél­előtt az utcán dalolt, vagy éppen muzsikáltatott magának. A tilalom valamikor nyil­ván erősebb volt. Az első világháborúval halt ki az a hagyomány, hogy külvárosi férfiak nagymise után a város­háza előtt összegyülekeztek, munkást fogadtak a következő hétre. Időt szakítottak a Tisza megtekin­tésére is, majd valamelyik kiskocsmában megittak egy ital bort. Déli harangszóra hazaértek, hogy a család együttesen üljön az ünnepi ebédhez. A lányok, legények korzóztak. A szegedi korzónak ezek­ben az időkben még tőrülmetszett népi, utánozhatatlan szegedi hangulata volt. A fiatalok is iparkod­tak természetesen a kellő időben haza. Általában húsvéttól Mindszentekig vasárnap délután kiültek a ház elé és a szom­szédok csoportba, détába gyülekezve, détáztak, azaz meghitten elbeszélgettek munká­jukról, elmúlt időkről, elhalt emberekről. A fiatalok tánchelyeken szórakoztak. Az esti harangszó azonban végét vetette a mulatságnak. Tömörkény úgy találja, 341 hogy tanyai vasárnapon „a felhők egészen fehérek és itt-ott bárányok formájában legelnek az égi mezőn. Szép ez is ilyenkor nagyon. Kékebb mint máskor, vidámabb, a szemnek kedvesebb, mint egy nagy templom kupolája szeretettel borul a mezőkre e napon, amidőn nyugalom, csönd és békesség uralkodik. A tavak is, ezek mind az ég csodálatos kékségét mutatják, még a mély kutak vize is, és ha a tehén nagy szemére tekint az ember, e fényes, fekete golyóban is ott látni a vasárnapi kék eget." „A földművelő ember — írja 342 máshol — vasárnap délelőtt elmegy valami olyan helyre, ahol a szomszédokkal, környékbeliekkel találkozhat. Ez a hely a templom előtt, néha pedig a bormérésben van." Előző időkben, amikor még a tanyán nem épültek templomok, olyan tanyában gyülekeztek, amelyben miseszoba volt. Erről szintén Tömörkény fest 343 igen szemléletes képet: „Nem igen jár kocsi az utakon, ellenben gyalogosan sétálnak a népek a közökön át. Az asszonyok színes ruhákban, selyem kendővel, feketében az emberek, és vállukon viszik, két fülével összeakasztva, a ragyogó fényesre kefélt ünneplő csizmát, mit csak akkor húznak föl, ha a tetthely közelébe érnek. A tetthely valamely módosabb tanya, hova pap jött ki a Városból, és misét mond, de sőt prédikációt is tart. Mert nem na­gyon ritka az olyan tanya, ahol Isten tiszteletére külön szobát építettek, és oltárt is állítottak bele. A szoba falát fehérre meszelték, István első szent királyunk könyörgő képét beleakasztották, és az oltárt a Szűz Anya nevéről nevezvén, elébe járnak egyszerű hódolattal, és a csizmáját a vállán viszi a tett helyéig az ember, hogy mikor elébejárul, azon a csizmán az út porának, a fű harmatának nyoma ne mutatkozzék. Más esetekben nem papot vitetnek ki, hanem kimegy Alsóvárosról a remötegyerök és prédikál. Egy fiatal legényke ez, paraszti sorból, de úgy tud beszélni az asszonyoknak, hogy nagyon szívesen hallgatják." A ritka tanyai miséket délután sokszor követte misebál. Az összegyülekezett fiatalság az olykor bizony jelentős távolságok miatt nem ment elő, azaz haza ebédelni, hanem délu­tánra is együttmaradt az estig tartó táncmulatságra. 840 Reizner IV. 328. 341 Munkák és napok 128. 34t Népek az ország használatában 13. 343 Munkák és napok 128. 318

Next

/
Oldalképek
Tartalom