Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1978/79-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Harmadik rész. (Szeged, 1980)

VASÁRNAP. A hetedik napot régebben Szeged népe is a munkától való teljes tartózkodással ülte meg. Öregek ma sem dolgoznak szívesen. A vasárnap méltó megülését Szeged város főbírája a XVIII. század elején (1720) így

340 szabályozza : Isten ő szent felsége dicsőségére és szent nevénekfelmagasztalására ülő ünnepeket, vasárnapokat, akármelyik karban és rendben levő emberek megülleni és megtartanilstennek és az anyaszentegyháznak parancsolatja szerint köteleztetnek. Azért akik által hágják, a szokott törvényes helyen elsőben három forintra, másodszor négyre, és harmadszor minden kegyelem nélkül öt forintra büntettetnek. A külső helyekrül való szekerek minden eladandó jószágaival — ha csak kegyelmes császár és koronás király urunk őfelsége közönséges szolgalatjára nem lesznek — az felülnevezett ünnepeken és vasárnapokon, míglen az isteni szolgálat el nem végződik, tudnia illik tizenkét órának előtte be ne bocsátassanak. A vasárnapi misehallgatást a múlt században még igen szigorúan vették, és bizony, aki a fiatalabb családtagok közül elmulasztotta, tányérját az ebédnél megfordítva találta. Ünneplő ruhában mentek a templomba. Ha valakinek valami új holmija volt, vasárnap öltötte először magára. A serdülőknek az evangéliumról, prédikációról is be kellett számolniok. Éppen a mise időszaka miatt megszólták, aki vasárnap délelőtt az utcán dalolt, vagy éppen muzsikáltatott magának. A tilalom valamikor nyilván erősebb volt. Az első világháborúval halt ki az a hagyomány, hogy külvárosi férfiak nagymise után a városháza előtt összegyülekeztek, munkást fogadtak a következő hétre. Időt szakítottak a Tisza megtekintésére is, majd valamelyik kiskocsmában megittak egy ital bort. Déli harangszóra hazaértek, hogy a család együttesen üljön az ünnepi ebédhez. A lányok, legények korzóztak. A szegedi korzónak ezekben az időkben még tőrülmetszett népi, utánozhatatlan szegedi hangulata volt. A fiatalok is iparkodtak természetesen a kellő időben haza. Általában húsvéttól Mindszentekig vasárnap délután kiültek a ház elé és a szomszédok csoportba, détába gyülekezve, détáztak, azaz meghitten elbeszélgettek munkájukról, elmúlt időkről, elhalt emberekről. A fiatalok tánchelyeken szórakoztak. Az esti harangszó azonban végét vetette a mulatságnak. Tömörkény úgy találja,

341 hogy tanyai vasárnapon „a felhők egészen fehérek és itt-ott bárányok formájában legelnek az égi mezőn. Szép ez is ilyenkor nagyon. Kékebb mint máskor, vidámabb, a szemnek kedvesebb, mint egy nagy templom kupolája szeretettel borul a mezőkre e napon, amidőn nyugalom, csönd és békesség uralkodik. A tavak is, ezek mind az ég csodálatos kékségét mutatják, még a mély kutak vize is, és ha a tehén nagy szemére tekint az ember, e fényes, fekete golyóban is ott látni a vasárnapi kék eget." „A földművelő ember — írja

342 máshol — vasárnap délelőtt elmegy valami olyan helyre, ahol a szomszédokkal, környékbeliekkel találkozhat. Ez a hely a templom előtt, néha pedig a bormérésben van." Előző időkben, amikor még a tanyán nem épültek templomok, olyan tanyában gyülekeztek, amelyben miseszoba volt. Erről szintén Tömörkény fest

343 igen szemléletes képet: „Nem igen jár kocsi az utakon, ellenben gyalogosan sétálnak a népek a közökön át. Az asszonyok színes ruhákban, selyem kendővel, feketében az emberek, és vállukon viszik, két fülével összeakasztva, a ragyogó fényesre kefélt ünneplő csizmát, mit csak akkor húznak föl, ha a tetthely közelébe érnek. A tetthely valamely módosabb tanya, hova pap jött ki a Városból, és misét mond, de sőt prédikációt is tart. Mert nem nagyon ritka az olyan tanya, ahol Isten tiszteletére külön szobát építettek, és oltárt is állítottak bele. A szoba falát fehérre meszelték, István első szent királyunk könyörgő képét beleakasztották, és az oltárt a Szűz Anya nevéről nevezvén, elébe járnak egyszerű hódolattal, és a csizmáját a vállán viszi a tett helyéig az ember, hogy mikor elébejárul, azon a csizmán az út porának, a fű harmatának nyoma ne mutatkozzék. Más esetekben nem papot vitetnek ki, hanem kimegy Alsóvárosról a remötegyerök és prédikál. Egy fiatal legényke ez, paraszti sorból, de úgy tud beszélni az asszonyoknak, hogy nagyon szívesen hallgatják." A ritka tanyai miséket délután sokszor követte misebál. Az összegyülekezett fiatalság az olykor bizony jelentős távolságok miatt nem ment elő, azaz haza ebédelni, hanem délutánra is együttmaradt az estig tartó táncmulatságra. 840 Reizner IV. 328. 341 Munkák és napok 128. 34t Népek az ország használatában 13. 343 Munkák és napok 128. 318