Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1978/79-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Harmadik rész. (Szeged, 1980)

Egy régi, ma már nem élő paraszti hiedelem szerint Márk napján könyörögnek a papok a teljes búcsú kegyelméért mindazok számára, akik húsvétra meggyóntak. A Márk keresztnév ma már igen ritka, de a belőle képzett, nagyon elterjedt Márki szegedi családnévről következtetve, régen általánosabb lehetett. MÁJUS ELSEJE, öregek ajkán olykor első május már a rómaiaknál a tavaszi virágzás, zsendülés örömünnepe. A föld termékenységének római istennője Maia volt, akiről a május hónapot is elnevezték. Bár a magyarság legfőbb tavaszi ünnepének mindig is a pünkösdöt tekintette, számontartotta mellette a május elsejét is. A majális, azaz a szabadban eltöltött májusi vigasság, kirándulás főleg a biedermeier időkben vált jellegzetes urbánus, polgári hagyománnyá. Mint ismeretes, 1890 tájától kezdve a marxista munkásság is világszerte legnagyobb ünnepének tekinti. Aligha tévedünk, ha május elsejének szegedi kezdeteit a céhes polgárság német eredetű hagyományaiban keressük, amelyeket a napóleoni háborúk idején alapított polgárőrség fejlesztett Városunkban. Ezt a nézetünket az is igazolja, hogy hiedelmekben a nap nagyon szegény. Beck Pista, a Város kipusztult hagyományainak derék, megbízható hírmondója írja le,

199 hogyan ünnepelte a szabadságharc előtt a szegedi polgárőrség az alsóvárosi nyomáson a májust. A polgárőrökön és családtagjaikon kívül hivatalosak voltak rá a céhek, továbbá a palánki német és rác kereskedők is családostul. Sátor alatt tábori misét szolgáltak. Az egyházi zenéről Erdélyi Náci és cigánybandája gondoskodott. A gyalogos és lovas polgárőrség teljes parádéban vett részt rajta. Utána az ebéd következett, részben duttyán-szerű sátorban, részben a szabad ég alatt. „Szolgafákra akasztott nagy bográcsokban főtt a híres szegedi paprikás, mert a mulatságra egész ökröt levágtak. A süteményeket pedig, mint a lakodalmakra és céhlakozásokra, vagy mint a batyubálra szokták, egész nap nagy kerek tepsiben hordták a polgárasszonyok, nevezetesen a jó fontos kalácsot, túróslepényt, százrétű bélest, fángot, csőregét. Ászkokra rakott 10 akós hordókban csapraverve állott a szögedi siller." A hosszúranyúlt ebéd után Erdélyi Náciék a szárazfán a jópálos nevezetű, szegedi verbunkos férfitánc nótáját kezdték játszani. Erre az egész őrsereg táncba fogott. Természetesen a párosra is sor került. Este az asszonynép hazament, a derék polgárőrök azonban kárlátó címén még másnap estig is elmulatoztak. Egy másik, a múlt század második harmadának végéről származó följegyzés

200 elmondja, hogy „Szegeden, hol a májust még mindig a régi szokás szerint szokták megünnepelni, ismét láthatók voltak tegnapelőtt a zöldágak a házak ablakai előtt. Jobb és rosszabb hajnali zenére ébresztette föl a lakosokat álmukból. A lakosság egyrésze jókor reggel sietett a népkertbe, Újszegedre, melyet első május még alig talált tenyészetének ily gazdag pompájában. Délután a dalárda és zenekar a közönség mulattatására felváltva működött." A szervezett munkásság a múlt század végétől kezdve egészen 1945-ig szintén Újszegeden, leginkább a Kállay-ligetben ünnepelte, ami a polgári hagyomány szívósságát mutatja. A május/a állítása a szegedi tájon alighanem inkább csak a céhes iparosságra volt jellemző. Innen vette át imitt-amott a nép is, de nem vált általánossá. Előző este szalagokkal és virágbokrétával ékesítve, a legények az eladólányok ablakai alatt állították föl. Kovács János szerint

201 olykor már csak a kerítésekre, kapufélfákra, ablakokra feltűzött ágacska helyettesítette a májusfát. Szajánban a májusfát előző este szokták odaállítani, ahol eladó lány van.

202 Innen egy hét múlva muzsikaszóval viszik el. A tanyán olykor máig előfordul a májusfaállítás. Május elseje a kalendáriumban Fülöp és Jakab apostolok névünnepe. A régi szőregiek azt a vajat, amelyet ezen a napon köpültek, fülfájásról tartották foganatos198 Beck P., Polgárőrségi majális 48 előtt. SzN. 1898, 110. sz. 200 Szegedi Híradó 1866, 35. sz. ш Kovács 317 202 Kálmány II 210. 272