Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1978/79-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Harmadik rész. (Szeged, 1980)
zsoltár után annak jeléül, hogy a templom kérpitja Jézus halálakor kettéhasadt, megüti könyvével az oltár lépcsőjét: a csanádapácai nép botokkal esik neki a padoknak és egy kis ideig üti őket. Mint mondják azért, hogy ilyenkor Pilátus is szenvedjen, amiért elárulta Krisztust. 151 Lehetséges, hogy e szokásoknak még a középkorba visszanyúló liturgikus gyökerei vannak. Gondolhatunk azonban gonoszűzésre, a tavaszi vegetációt késleltető démonok megfélemlítésének csökevényeire is. NAGYCSÜTÖRTÖK. Képzetköre szegényes. A már szigorúan böjtös eledelekből álló esti étkezésnek alsótanyai neve úrvacsora, utalással az Utolsó Vacsora időpontjára. A régi szegedi polgári, úri családokban háromféle zöld került asztalra: sóskaleves, spenótfőzelék, végül tükörtojás salátával, esetleg galambbeggyel. E táplálkozási hagyomány föltétlenül német eredetű és a zöldcsütörtök (Gründonnerstag) képzetköréhez kapcsolódik. Népünkhöz nem jutott el. Nagycsütörtökön Rómába mönnek, azaz elnémulnak, tiszaszentmiklósiak, padéiak szerint megsüketülnek a harangok. A gyerekek régebben kereplővel jártak Padé utcáin, és minden háznál bejelentették a delet és az esti harangszó idejét. Húsvét reggelén szolgálatukért tojást kaptak ajándékba. Hajdani, máshol is röviden említett kecskeméti tréfás néphagyomány szerint 152 a hírős városban még csak békességgel tűrik a harangok római útját, mert a református atyafiaké itthon maradt. Szegeden bezzeg már nemegyszer gyútottak föl valamelyes putrit, hogy meglássák, haza tudnak-e harangjaik hamarjában jönni, amikor itthon baj van: tűzvész támad, meghal valaki. 153 A hiedelmeknek a törzsökös szegedi hagyományvilágban nincs nyoma. NAGYPÉNTEK napjának szegedi hagyománykincsében archaikus tavaszkezdő képzetek, szokások keverednek az egyházi liturgia érzelmes átélésével. Nagy emberi önmegtagadással, böjttel is a régi nép érdemessé akarja magát tenni a mennyeinek érzett jutalomra, a természet áldására. Varga János följegyzése 154 szerint a múlt század derekán hajnalban három óra felé a legények „sorkukorékolással" költötték föl a fürdéshez az alvókat. E szokásba nyilván belejátszott az evangéliumi hagyomány is : megszólalt a kakas, amikor Péter a Mesterét megtagadja. Nagypéntek hajnalán a Város épkézláb népe még a múlt században is a Tiszán fürdött, illetőleg mosakodott meg azzal a célzattal, hogy a tél baját, betegségét e jelképes tisztálkodással lemossa magáról. A szokás megvolt a tanyákon is, ahol az emberek fürdése, lovak úsztatása szikes tavakban, vízjárta semlyékeken történt. A hagyományt Temesközbe vándorló népünk is elvitte magával. Gyulafalván, a mosakodás kint a gulyakútnál történt. A beteg kisgyermekeket is lemosták a vízben, hogy a baj így múljék el róluk. Kálmány jegyezte föl 155 Tápéról, hogy a veszedelmes fekély, mások szerint minden látható-láthatatlan baj elmúlik, ha nagypéntek hajnalban, amíg nem járnak, a Tisza vizében lefelé mossák. Kovács János szerint 156 a lányok is lementek szótlanul megfürdeni a Tiszában. Abban a hiszemben éltek, hogy így majd nem fog rajtuk semmiféle rontás, igézés. Fürdés után a fűzfák lombjai alatt fésülködtek meg, hogy hosszú legyen a hajuk. Ugyanezért fontak még a századfordulón is gyékényt a hajukba ilyenkor az ószentiváni lányok. A fürdésnek ma is élő, csökevényes maradványa az, hogy odahaza kint a kútnál, a szabadban mosakodik a család. Úgy vélik, hogy ahol bent a szobában mosdanak, ott sok bolha lesz abban az esztendőben. 157 151 Szentkereszty T., Pilátusverés Csanád-Apácán. Ethn, 1905,60. 152 Hornyik-Album. Kecskemét 1894,73. 153 Karácsony, húsvét, pünkösd 221. 154 Varga J.,Ahúsvéti ünnepekre. VU. 171,196. 155 Kálmány EA.2810. 156 Kovács 319. 157 Már Kálmány 1,110 is. 260
